Díjazták 2011 Legkiválóbb CSR Megoldását és az év Valóban Felelős Vállalatát

2011. június 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A KÖVET Egyesület második alkalommal rendezte meg a CSR Piac kiállítást június 2-án, a Millenáris Nagycsarnokban. A kiállítás keretében 40 cég összesen 65 különböző CSR intézkedésével és Valóban Felelős Vállalati modelljével jelent meg. A CSR Piac díjátadó gáláján 5 szakmai és egy közönségdíjat adtak át. Megfigyelhető volt, hogy a 2009-es CSR Piac pályázataihoz képest sokkal nagyobb arányban érkeztek jelentkezések az önkéntesség, a közösségi programok és a személyügy területéről. A CSR Piac látogatói is dönthettek egy díj sorsáról, szavazhattak kedvenc CSR intézkedésükre. Idén a Közönségdíjat a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ Igazgatóságának Zöld kommandó elnevezésű CSR intézkedése vihette el. Az idei CSR Piacot Magyarország EU-elnöksége hivatalos kísérőrendezvényeként rendezték meg.

Forrás: Élelmsizer Online


Marriott önkéntesek a kutyákért

2011. június 06.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A Marriott International büszke tradíciója kisebb-nagyobb városok támogatása a világ minden táján, ahol a cég jelen van. A szállodalánc 80 éves közösség segítő hagyományának neve "Spirit to Serve Our Communities", amely az úgynevezett "Szolgálat Szellemiségében" egy aktív filozófia. A cég elvei szerint az idő, felszerelések és szolgáltatások adományozása ugyanolyan fontos, mint csekkek írása. Ennek jegyében 2011. június 2-án és 3-án a három budapesti Marriott szálloda dolgozói önkéntesen jelentkezhettek kutyasétáltatásra a REX Kutyaotthonban. Összesen 21 dolgozó segédkezett a kutyák gondozására, de az állatok átmozgatásán felül még állateledellel és jutalomfalatokkal is kedveskedtek az önkéntesek.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Megjelentek az energetikai pályázatok

2011. február 28.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Készülhetnek a hazai vállalkozások az Új Széchenyi Terv zöldgazdaság-fejlesztési programjához kapcsolódó, március elsejétől benyújtható pályázatokra. A cégek egyebek mellett olyan célokra nyerhetnek támogatást, mint például megújuló energiaforrás hasznosítással kombinát épületenergetikai fejlesztésekre; környezetvédelmi célú informatikai fejlesztésekre a közigazgatásban; megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő- és villamosenergia, valamint biometán termelésre; a távhőszektor energetikai korszerűsítésére; vagy éppen fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányokra. Az energetikai fejlesztésekhez igényelhető támogatások 13 különféle pályázati konstrukcióban állnak rendelkezésre, a pályázatok az ujszechenyiterv.gov.hu honlapon olvahatók. Az összességében közel 120 milliárd forintos keretet európai uniós támogatásokból töltötték föl. Vélhetően az egyik legnépszerűbb konstrukció a megújuló energiaforrásokból megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása lehet. A kkv-k körén kívül nonprofit szervezetek, költségvetési szervek és intézményeik, közoktatási és felsőoktatási intézmények pályázhatnak - a legnagyobb támogatási arányt jellemzően a költségvetési és oktatási intézmények kaphatják meg. Több más pályázat esetében nincs méretkorlát, vagyis nem csak a kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek. A pályázat meghirdetésekor a 2011-13-as időszakra a projektek megvalósítására 8 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből 2011-ben 2 milliárd forint pályázható. Az elnyerhető támogatás mértéke minimum az összes elszámolható költség 10 százaléka, de akár 100 százaléka is lehet. A pályázat keretében elnyerhető támogatás összege minimum 1 millió forint, maximum 250 millió forint. Az utófinanszírozott projektelemekhez kötődően a megítélt támogatás 25 százalékáig, de legfeljebb 300 millió forintig támogatói előleg formájában előleg igényelhető a projekt elindításához.
Már ezen egy konstrukció keretein belül is számos célra nyerhető támogatás, a teljesség igénye nélkül például utólagos külső hőszigetelésre, külső nyílászáró-cserére, kazáncserére, a " hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázására", távhőrendszerre való csatlakozás feltételeinek megteremtésére, világítási rendszerek korszerűsítésére, napkollektorok és napelemek telepítésére, biomassza felhasználás kiépítésére, vagy éppen geotermikus energia és hőszivattyú alkalmazására. Az elbírálás 60-90 napot vehet igénybe, a beruházást pedig többnyire a pályázat befogadását követően el lehet kezdeni, míg a projekt előkészítési tevékenységek a pályázat benyújtása előtt is megkezdhetők.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Minden ötödik német szálloda meg akarja szüntetni a minibárt

2011. február 10.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A szállodaipar már régóta "zöldben" gondolkozik, a Németországban üzemelő 12.000 full-service szálloda több mint fele tervez idén is újabb környezetvédelmi intézkedéseket. A szállodák javarésze csökkenteni akarja a fölösleges szemetet és a jövőben száműzni kívánja minden reggeli és konferencia büféasztalról a kis porciókba adagolt mézet, cukrot és más hasonló, papírba és műanyagba csomagolt ízesítőket és minden ötödik hotelban vizsgálat tárgyává teszik, hogy van-e szükség egyáltalán a szobai minibárokra. Mindez egy aktuális felmérés eredménye, amelyet egy hamburgi piackutatóintézet, a The Business Target Group (BTG) hozott nyilvánosságra. „Meglepően magas azoknak a szállodáknak a száma, amelyek megkérdőjelezik a minibár szükségességét" - mondja Rolf W. Schmidt, a BTG ügyvezető igazgatója. Minden ötödik hotelban végérvényesen megválnak a kis hűtőszekrénytől, hogy ezzel is csökkentsék a fölösleges áramköltségeket és végre véget vessenek a minibárból történő kifizetetlen fogyasztások által okozott anyagi károknak. A szállodák 8 %-a ehelyett fizetős italautomatákat fog beállítani az emeleti szállodafolyosókon. F&B-koncepciójukban erősítik az üzleti kapcsolatokat a regionális beszállítókkal: 64 %-uk a jövőben az eddigieknél sokkal több nyersárut rendel majd a környékbeli termelőktől. „Mindezt természetesen rendszeresen kommunikálják a szálló- és konferenciavendégekkel is" - mondja Rolf W. Schmidt. A szállodaipar társadalmi top trendjei ezért a felelősségérzet a környezetvédelemért, visszatérés a helyi, regionális termékek felhasználására és tartós, természetes anyagok használata. A „Green Hospitality“ a menedzsment stratégiailag egyik legfontosabb feladatává vált napjainkban, mivel a legfontosabb céges döntéshozók máris a "zöld hoteleket" részesítik előnyben. (geschäftsreisenews.de - Strompf K.)

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin



A világ első zöld triatlon vb-je Budapesten

2010. szeptember 13.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

GreenrajtA hideg idő ellenére rendkívül jó hangulatban zajlott az első Zöld Triatlon Csapatváltó, szeptember 8-án, 138 fő részvételével. 21 csapat állt rajthoz a férfiak mezőnyében, 3 a nőknél, 20 a vegyes, 4 a sportolói kategóriában, valamint a szállodai szakemberek is képviseltették magukat.
A nap zárószámát jelentő verseny duatlonra módosult, a szervezők ugyanis nem akarták a versenyzőket a hideg Dunába ugrasztani. A futás-kerékpározás-futás összetételű viadalon induló magyar és nemzetközi csapatokban a Nemzetközi Triatlon Szövetség versenybírói, vezetői mellett szponzorok, egykori triatlonisták és híres sportolók, olimpikonok, olimpiai bajnokok is versenyeztek.
A mezőnyben ott volt az InterContinental Budapest szálloda két csapata is: a Mátyus Anna, Zelnik Róbert és Pados Tibor alkotta InterConti Green Team és az InterContinental Csirkefogók, azaz Szabó Mihály, Minda András és Szűcs Zoltán. A szálloda vegyes csapata az előkelő ötödik helyen végzett 35:32-es köridővel, míg a „Csirkefogók” is remek idővel (37:47) a kilencedik helyen teljesítették a kétszer 2 km-es futást, illetve 8 km-es kerékpározást a férfiak mezőnyében.


Green IT konferencia és termékbemutató

2010. szeptember 10.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A harmadik alkalommal megrendezett konferencia idei előadói nem csupán a főbb trendeket mutatják be, hanem már működő megoldásokból adnak ízelítőt a konferencia résztvevői számára. A rendezvény immár hagyományosan ülteti egy asztalhoz a kormányzati oldalt, a gazdasági szereplőket és a szakértőket, együttgondolkodásra késztetve ezzel az egész informatikai szektort. A rendezvény 2010. szeptember 22-én, az Europa Hotels & Congress Centerben lesz.

Forrás: www.greenfo.hu


Illés Zoltán államtitkár a zöld zarándoklat megnyitóján

2010. szeptember 10.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

ccee_logo1Erdő Péter bíboros meghívására Illés Zoltán, a környezetügyért felelős államtitkár is résztvett az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) szeptemberi konferenciáján Esztergomban. A rendezvényt a teremtett világ emléknapján tartották. „A lelkek megmentéséhez hozzátartozik a teremtés megmentése is” – mondta Illés Zoltán az Esztergomból induló zöld zarándoklat megnyitóján. A teremtésvédelemért felelős európai püspökök és a püspöki konferenciák megbízottai szeptember 1-5. között zöld zarándoklaton vesznek részt három ország, Magyarország, Szlovákia és Ausztria érintésével. E zarándoklattal azt kívánják megmutatni, hogy az egyház miként óvja a teremtett világ értékeit Európában. A részt vevők Esztergomból indulnak és Pozsony érintésével a mariazelli kegyhelyig jutnak. A Szent Adalbert Központban tartott megnyitón Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke elmondta, hogy a zarándoklatot a hit vezérli, és missziós aspektusa is van. A résztvevők szeptember 1. és 5. között öt szakaszban elmélkedtek XVI. Benedek pápa idei béke világnapi üzenetéből választott részleten: „Ha a békére törekszel, védd a teremtett világot”.

Forrás: www.kvvm.hu


XV. KÖVET Konferencia

2010. augusztus 23.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

konf_kovetAz emberi történelmen végigfut az a törekvés, hogy – akár társadalmi, akár egyéni szinten – kutatjuk azt, mi fog történni a jövőben. Bolygónk jelenlegi állapota arra utal, hogy a gazdasági folyamatok, civilizált életünk nem folytatható tovább az eddigiek meghosszabbításával. A változás, a változtatás kényszere ma már bizonyosság – elméletben. A XV. KÖVET konferencia célja a pénzügyi és gazdasági megoldások keresése; olyan válaszok adása, amelyek nem a pusztulás borúlátásával, hanem a cselekvés és tervezés optimizmusával keresik és vezénylik, hogy mit hozzon a jövő.
A XV. KÖVET Konferencia időpontja: 2010. október 14-15. Helyszíne: Szegedi Tudományegyetem, Kongresszusi Központ. Bővebb információk: www.kovet.hu


Zöld útmutató

2010. augusztus 13.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A CNN Mediainfo legújabb tanulmánya a turisztikai branding zöld aspektusaiban segíti az eligazodást. A dokumentum szerint ugyanis a környezettudatosság nem kampányokon, hanem a gondolkodáson múlik és ez halmozottan igaz a világ természeti szépségeire építõ turisztikai ágazatra. Fontos lenne azonban, hogy a kormányok és a vállalkozások egyaránt eltöprengjenek azon, mit is jelent a környezettudatosság az egyes desztinációk számára és vajon az elképzeléseiknek milyen hosszútávú hozadéka lesz. Az összefoglaló itt olvasható: http://www.cnnmediainfo.com/task/download/TASK_Compass_16.pdf

Forrás: Panoráma Bulletin


Jótékonysági Golfverseny a Bátor Tábor támogatásáért

2010. augusztus 12.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az a jótékonysági golfverseny, melynek bevételébõl a Bátor Tábor Alapítványt támogatják. A tábor nyolcnapnyi ingyenes élményterápia daganatos és krónikus beteg gyerekek számára, rengeteg kalanddal, vidámsággal és megerõsítéssel. Az augusztus 27-én megrendezésre kerülõ jótékonysági golfverseny sikeréhez a Danubius Hotels Group is hozzájárul majd a tombolához felajánlott nyereményekkel. A szállodavállalat évek óta elkötelezetten segíti a beteg gyermekek gyógyulását.

Forrás: Panoráma Bulletin


Környezeti Megtakarítási Díj 2010

2010. július 21.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A Környezeti Megtakarítás Díj a KÖVET Egyesület egyik legsikeresebb kezdeményezése és egyben egy gazdasági hasznot hozó környezetvédelmi intézkedések versenye. Az elmúlt nyolc év alatt 78 szervezet 370 beruházását, vagy beruházást nem igénylő fejlesztését gyűjtötték össze, melyek összesen 22,1 milliárd forint megtakarítást hoztak.
A korábbi években megjelent „Ablakon bedobott pénz” című esettanulmány kötetekben, valamint a program honlapján, a www.ablakonbedobottpenz.hu oldalon megismerhetők az eddigi pályázók környezetvédelmi intézkedései és azok hatásai. Az összegyűjtött esettanulmányok is azt bizonyítják, hogy a környezetvédelemre fordított összeg nem „ablakon kidobott pénz”, hanem sok esetben rövid időn belül megtérül, gazdasági haszonhoz, versenyelőnyhöz juttatja a környezettudatos szervezeteket. A legkiemelkedőbb megoldásokat a független szakmai zsűri Környezeti Megtakarítás Díjjal jutalmazza.
A díjakat a győztes cégek ünnepélyes keretek között, a KÖVET éves konferenciáján, 2010 októberében vehetik át. A díjazott pályázatokat író szakemberek ingyenesen vehetnek részt a KÖVET egyik 2011-es képzésén, a díjazott vállalatok pedig az Európai Unió „Európai Üzleti Díj a Környezetért” elnevezésű versenyére juthatnak tovább. A beküldött esetek bekerülnek az „Ablakon bedobott pénz IX.” című kiadványba és a www.ablakonbedobottpenz.hu honlapon található adatbázisba. A díjazottak továbbjuthatnak az Európai Unió „Európai Üzleti Díj a Környezetért” elnevezésű versenyére. További információk: www.kovet.hu

Forrás: Élelmiszer Online


Újra zöldül a világ

2010. július 19.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

penz_es_fuGlobálisan növekednek a környezetbarát beruházások középtávon, és mint arról a párizsi Le Monde beszámolt, a zöld beruházásokat ösztönző REN21 nemzetközi hálózat is megállapította, hogy „a megújuló energia a gazdasági recesszió ellenszele, a kőolaj árának csökkenése és a nemzetközi klímaegyezmény hiánya ellenére is jól tartotta pozícióit.”

Az ENSZ-ügynökség értékelése szerint 2009-ben csaknem 50 Gigawatt zöldenergia-termelő kapacitást hoztak létre világszerte a 2008-as 40 GW-vel szemben – nem számítva a nagy vízienergia-projekteket. A REN21 szerint 2009-ben a világ áramfogyasztásának 18 százaléka származott megújuló energiaforrásokból.
2009-re jellemző volt a gazdasági válság ellensúlyozására kidolgozott ösztönzési tervek életbe lépése. Az UNEP kimutatása szerint ezek egy része – 188 milliárd dollár értékben – a zöld energia előállítására és az energiatakarékosságra irányul. Ezek a programok egyelőre még nem hoztak érezhető változást, mert az erre tervbe vett költségeknek csak 9 százalékát használták fel 2009-ben. A további részt elvben 2010-2011-ben bocsátják rendelkezésre – feltéve persze, hogy a fejlett országokban bevezetett szigorítások nem akadályozzák meg a végrehajtást.
A kiadások alakulása az egyes földrajzi térségekben eltérő volt az elmúlt év során. A kutatási-fejlesztési kiadásokat nem számítva Kína került vezető helyre, 33,7 milliárd dollárnak megfelelő zöld beruházásai 53 százalékos növekedésnek feleltek meg. Az Egyesült Államok 17 milliárd dollárral követi, utána Nagy-Britannia 11,7 és Spanyolország 10,7 milliárd dollárnak megfelelő zöld beruházással következik.
E beruházások legnagyobb részét a szélenergia-szektorban eszközölték 2009 során, ez az ágazat Európában és az Egyesült Államokban egyaránt 39 százalékkal részesült az újonnan létesített zöld kapacitásokból, míg Kína egyenesen megduplázta kapacitását ebben a szektorban, 18,8 Gigawattal növelve azt. A REN21 jelentése szerint ez a szektor 2005 és 2009 között átlagosan évi 27 százalékkal bővült.


Árvízkárosult gyerekeket fogadtak a Római-parton

2010. július 15.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

holidaybeachA Holiday Beach Budapest Hotel**** és a Római Teniszakadémia, amelyek sikeresen védekeztek a dunai árvíz ellen, július 9. és 16. között 14 Borsod megyei árvízkárosult gyereket és kísérõ tanárukat látják vendégül. A római-parti Holiday Beach Budapest Hotelben lakva az egy hét alatt a gyerekek nem csak Budapestet ismerhetik meg, hanem a Római Teniszakadémia szervezésében balatoni, velencei-tavi és szentendrei kirándulásokon is részt vesznek.
A szervezõk mélyen átérzik az árvízkárosultak helyzetét, mivel a Római-partot is folyamatosan elönti az árvíz. A fiatalok budapesti sétahajózását a Sailor Kft. támogatta.

Forrás: Panoráma Bulletin


Jótékonysági árverés az árvízkárosultak megsegítésére

2010. július 13.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

arveresA Magyar Gasztronómia Egyesület felhívására élvonalbeli éttermek egy-egy kétszemélyes vacsorát, cukrászdák termékeikből összeállított csomagot, a szállodák wellness hétvégét ajánlottak fel az árvízkárosultak megsegítésére tartandó jótékonysági árverésre. Az egyesület az árverésből befolyó teljes összeget az otthonukat vesztett árvízkárosultak támogatására fordítja.
Az egyesület, az éttermek, cukrászdák, szállodák és a NeoFM az árverésen befolyt összeget teljes mértékben az árvízkárosultak javára ajánlják fel. Az akció célja, hogy a lehető legnagyobb összegű adakozásra ösztönözze az embereket. A támogatás beérkezése után, a támogatók egy - az egyesület által kibocsájtott - vouchert kapnak, melyért - előzetes egyeztetés után - az adott étteremben, cukrászdában, illetve szállodában igénybe vehetik a felajánlott szolgáltatást.
További részletek a NeoFM oldalán, licitálni ITT lehet.

 

Debreceni összefogás a zempléni árvízkárosult gyermekekért

2010. július 09.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A Campus Rendezvényszervezõ Kft. a HUNÉP Campus Hotel Zrt. támogatásával, olyan nyári táboroztatást szervez, ahol a zempléni és bodrogközi területeken élõ, árvíz sújtotta családok gyermekeit látja vendégül. A HUNÉP Campus Hotel Zrt. felajánlásának köszönhetõen július 12-16-ig 106 fõ, 4 napig térítésmentesen kap szállást a Kassai úti CAMPUS HOTEL 3 ágyas szobáiban. A hotelben található Campus Étterem pedig 4 napon át reggelivel, ebéddel, és vacsorával látja el a táborozókat. A kezdeményezéshez a Nagyerdei Kultúrpark Kht. és a Hortobágyi Nonprofit Kft. mellett a Debreceni Gyógyfürdõ Kft. által üzemeltetett Aquaticum Mediterrán Élményfürdõ is csatlakozott. A gyerekeknek a partnerek szintén térítésmentesen olyan színes programokat kínálnak mint az Állat - és Növénykert megtekintése zoopedagógus szakvezetésével, pusztai fogatozás és élményfürdõzés. A kezdeményezéshez csatlakozott cégek fontosnak tartják, hogy az árvíz elvonulta után is nagy hangsúlyt helyezzenek a térségben élõk segítésére. Hiszen a családok összedõlt házaik újjáépítésén, vagy lakhatóvá tevésén fáradoznak, így a gyermekeknek lehetõségük sem adódik, hogy az ország többi területén élõ kortársaikhoz hasonlóan kiránduljanak, és önfeledten szórakozzanak. A gyermekek június 12-én 15.30-kor érkeznek az Aquaticum Mediterrán Élményfürdõbe.

Forrás: Panoráma Bulletin


Lehet pályázni a CSR Hungary díjra

2010. július 01.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Újra pályázhatnak a cégek a CSR Hungary Díjra, mely a hiteles csr (vállalatok társadalmi felelőssége ) támogatását tűzte ki célul. Csr- menedzsment nagyvállalatok, csr-menedzsment kkv-k, közös felelősség, valamint a csr-junior kategóriákban várják a jelentkezőket október 15-ig a szervezők. Mivel az elmúlt években nagyobbrészt a budapesti székhelyű nagyvállalatok használták ki a pályázati lehetőséget, a pályázat kiírói azt szeretnék, ha 2010-ben már nemcsak a fővárosi cégek lennének aktívak ezen a területen, s az ország többi régiójában működő vállalkozást is ösztönözni szeretnék a jelentkezésre. További cél, hogy idén a mezőgazdaság és a szolgáltató szektort képviselő pályázók száma is növekedjen.
A pályázatokat elbíráló bizottság elnöke Takács János, az Electrolux Lehel vezérigazgatója, további tagok Gonda György, az IBS menedzsment tanszékének a vezetője, Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora, Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, Rudnay János, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának az elnöke, valamint Szabó Tamás, az SKF vezérigazgatója. Az értékelés alapja a csp-modell (corporate social performance – a csr-teljesítménymérés nemzetközi értékelési rendszere). A verseny 2008-as győztese az Ericsson Magyarország, 2009-es első helyezettje pedig a Holcim volt.
Forrás: www.elelmiszer.hu



A "Turizmus mindenkié" - első akadálymentes tanulmányút Magyarországon

2010. június 16.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Turizmus_mindenkieA Magyar Turizmus Zrt. és a magyar-dán tulajdonú Skagerrak Tours együttműködésének köszönhetően került megrendezésre az első „Turizmus mindenkié” akadálymentes tanulmányút Magyarországon. A hazánkba érkezett dán szakemberek számos szakterületről képviseltették magukat. A résztvevők között egyaránt megtalálhatók voltak az akadálymentes turizmussal foglalkozó utazásszervezők, újságírók és olyan érdekvédelmi szervezetek vezetői, mint a Danish Rheumatism Association és Danish Association of the Disabled. A háromnapos tanulmányút célja az volt, hogy bemutassák Budapestet és a balatoni régiót mint akadálymentes desztinációkat. A program fővárosi városnézéssel kezdődött, majd a Művészetek Palotájában koncerttel és kávéházi vacsorával folytatódott. Másnap Hévíz volt a tanulmányút következő állomása, ahol a termálvíz gyógyító hatásával ismerkedtek meg a résztvevők. A jó idő kedvezett a balatoni akadálymentes hajós kiránduláshoz a Juditta vitorláson, később a dán szakemberek balatonfüredi borkóstolóval koronázták meg a napot. A program részeként számos szálláshelyet látogattak meg, ahol kisebb-nagyobb csoportok akadálymentes elhelyezésére van lehetőség a fővárosban és Zánkán egyaránt. A tanulmányút a Szemlőhegyi cseppkőbarlang felkeresésével zárult.

Az akadálymentes tanulmányút egyedi felvezetője volt a 2011-es Egészségturizmus Évének. Az egészségturizmus Magyarország turisztikai kínálatának meghatározó eleme, amelyen belül a gyógyturizmus szerepe kiemelkedő.


A Danubius 40 kisgyereket üdültet

2010. június 11.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A Danubius szállodalánc kiemelten kezeli az árvízkárosultak megsegítését. A cégvezetés és az érdekképviselet közös döntése alapján az árvíz sújtotta borsodi térségben élõ gyermekek részére a keszthelyi Hullám üdülõben egy hétig, június 14-tõl június 21-ig, teljes ellátással üdültetést szervez 40 kisgyermek részére Az általános iskolai tanulók a Tornaszentandrás, Szendrõd, Szalonna, Szögliget térségbõl érkeznek. Az üdülõben elszállásolt gyermekek részére gyermekruha és pénzadományok gyûjtése is indult. A Danubius szállodák selejtezésre váró ágynemûit, törölközõit is összegyûjtik és eljuttatják a rászorulóknak.

Forrás: Panoráma Bulletin


Gyűjtés az árvízkárosultaknak

2010. június 09.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés


A MILLENNIUM HOTEL TOKAJBAN gyűjtést szervez a Borsod Megyei árvízkárosultak javára. A szervezést a MILLENNIUM HOTEL vállalta fel a Tokaji Máltai szeretetszolgálat képviseletével. Az összegyűjtött tárgyakat, értékeket a Máltai Szeretetszolgálat segítségével eljuttatják a legrászorultabbaknak. Bármilyen segítségre szükség van (pénzügyi segítségen kívül is). Kérik, a felkínált dolgokat juttassák el a MILLENNIUM HOTELBE, az összegyűjtött adományokat továbbítják. A hotelben egész nap át tudják venni az adományokat.



Tudatos fogyasztással az ökológiai egyensúly felé

2010. június 08.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A fogyasztás felelősséggel jár: testünk egészségéért és környezetünk fenntarthatóságáért is felelünk azzal a választással, hogy milyen termékeket veszünk le a polcról vásárlásaink alkalmával. A Világgazdaság ezúttal az egészséges életmód, a házi készítésű termékek és a természetes környezet egyre sokszínűbb világába kalauzolja el az olvasót Az utóbbi években Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt kap az élelmiszerlánc védelme. Ennek különleges jelentőséget ad, hogy az Európai Élelmiszerlánc Parlament (Foodlawment), illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szervezésében ez év nyarán hazánk indítja útjára az Élelmiszerlánc Világhetet. Ennek keretében 2010. augusztus 17. és 22. között a budai Vár ad otthont a Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozónak. A rendezvényeken számos mértékadó érdek- és fogyasztóvédelmi szervezet igyekszik felhívni a figyelmet a fogyasztói és termelőivállalkozói felelősségre, a tudatosabb vásárlás és a minőségi alapanyagok által biztosított egészségesebb életmód fontosságára. A szakmai előadások mellett kiállításokon, vásáron, valamint hazai és nemzetközi résztvevőket felsorakoztató versenyeken mutathatják meg magukat a kiváló magyar termékeket gyártó vállalkozások.

Forrás: Világgazdaság


Hotel Kapitány az árvízkárosultakért

2010. június 08.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Az elmúlt hétvégén, Sümegen, a Hotel Kapitány**** Wellness-ben tartotta baráti találkozóját 4 európai lovagrend, köztük a Szent László Lovagrend is. A találkozó fõ célja ez alkalommal az volt, hogy együttes erõvel lépjenek fel a magyarországi árvízkárosultak megsegítése érdekében. A Lovagrend, valamint a szálloda vezetõi és tulajdonosi köre – akik szintén a lovagrend tagjai – a Duna Televízió adománygyûjtõ akciójához kapcsolódva 1 millió forintot ajánlottak fel az árvízkárosultak számára.

Forrás: Panoráma Bulletin


Ökoturisztikai konferencia - fókuszban a helyi és nemzeti parki termékek

2010. június 08.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Okotur.konfA Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetvédelmi Államtitkársága és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2010 rendezvény keretében június 11-én (pénteken) „Ökoturizmus és természetvédelem – fókuszban a helyi és nemzeti parki termékek” címmel konferenciát szervez Őriszentpéteren. A konferencia programja elérhető itt. A nagy érdeklődésre való tekintettel a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet június 10-ig (csütörtök) a következő címen jelezhet: Gabor.Kiss@kvvm.gov.hu

 


Konferencia a lápokért

2010. június 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A biodiverzitás éve és a hazai lápok veszélyeztetettsége hívta össze azokat a neves szakembereket, akik konferencia keretében vitatták meg a lápok helyzetét és a tennivalókat. A konferenciának a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa adott helyet. A konferenciát Zlinszky János, a Jövő Nemzedékek Biztosa hivatalának osztályvezetője nyitotta meg, és elmondta, hogy az Alkotmánybíróság számos határozatban rámutatott, hogy a természethez való jog az Alkotmányban szereplő egészséges környezethez való jogból származtatható.
Vida Gábor akadémikus előadása kezdetén a farkas és a kis malac meséjét hozta fel példaként, amikor a farkas csak a mancsát akarja bedugni az ajtó résén. Mint mondta, így van ez a természetvédelemben is, itt is, ott is engedünk egy kicsit, mígy a végén minden elpusztul.

Forrás: www.greenfo.hu

 


Globális vs. lokális

2010. június 04.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

greenfoA köztudat globális problémákkal való telítettsége rendszerint a lokális cselekvés akadályává válik - fejtette ki Lányi András egyetemi docens egy természetvédelemről, biodiverzitásról szóló budapesti konferencián 2010. június 3-án. Az országgyűlési biztosok hivatalában megrendezett konferencián Lányi András hangsúlyozta: a környezet mindig helyben van, ez a cselekvés alapvető terepe. A globális problémákkal való állandó szembesülés azonban könnyen olyan attitűdbe csaphat át, hogy "mit foglalkozzak a szomszédban lévő láppal, amikor a Mexikói-öbölben ömlik az olaj és a bálnákat is kihalás fenyegeti?" - fogalmazott.
Lányi András szerint jó döntések akkor hozhatók, ha a helyi - érintett - közösségeket minél joban bevonják. Sajnos egyre jellemzőbb világszerte, hogy a döntési szintek egyre jobban távolodnak az érintettség szintjétől. A konferencián Vida Gábor a biodiverzitás fontosságáról tartott előadást.

Forrás: www.greenfo.hu


Zöld Térkép workshop Budapesten

2010. május 29.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Ünnepi Zöld Térkép workshoppal ünnepelték csütörtök délután a nemzetközi zöld térképész hálózat (Green Map System) tizenötödik születésnapját. A budapesti eseményen részt vett Wendy Brawer, a hálózat New Yorkban élő alapítója és vezetője is. A zöld térképek kommunikációs eszközök, amelyek feltárják az egyes közösségek környezeti és társadalmi erőforrásait az ott élők és az oda utazók számára. Információs adatbázisokként, felületekként elsődlegesen a környezetbarát és felelős életmód útkeresésének az eszközei, a helyi szintű fenntarthatóság előmozdítói. Magyarország 2009-ben csatlakozott a nemzetközi hálózathoz, amikor a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) elkészítette Budapest zöld térképét. A www.zoldbudapest.hu internetes oldalon elérhető térkép mintegy ötezer, a fenntartható életmódot támogató szolgáltatást mutat be.
A térkép segít megtalálni az érdeklődők lakó- és tartózkodási helyéhez közeli, a környezettudatos és etikus életmódhoz szükséges szolgáltatásokat, információt nyújt a turistáknak illetve ráirányítja a figyelmet a fenntarthatóság helyi lehetőségeire - vagy épp ezek hiányára. A budapesti mellett elkészült már Nyíregyháza, Pécs és Veszprém zöld térképe is. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) közreműködésével megvalósuló workshopon mutatták be először a zöld térkép új widgetes megoldásait, emellett az érdeklődők megismerkedhettek a nemzetközi zöld térkép mozgalom egyéb fejleményeivel és technikai újdonságaival, többek között a zöld térkép iPhone-os és mobilos alkalmazásaival, amelyeket a tavalyi koppenhágai klímacsúcson mutattak be. Az eseményen bemutatkozási lehetőséget kaptak különböző európai zöld térképek, amelyeket a Berlinből, Bristolból, valamint Bukarestből, illetve Besztercéről érkező készítőik mutattak be.

A hálózatot Wendy Brawer öko-dizájner és művész 1995-ben indította útjára, miután kidolgozta New York zöld térképét és megalapította a Green Map Systemet, amely intézményesített kereteket biztosított a folyamatos fejlesztésre és együttműködésre. Kezdeményezése világszerte követőkre talált, így ma már a világ ötvenöt országában több mint 650 nyomtatott térkép készült el, a 2009-es környezetvédelmi világnapon debütáló OpenGreenMap-en (www.opengreenmap.org) pedig tízezernél is több térkép készült elektronikusan. Az internetes platformot azóta számos szakmai díjjal jutalmazták. (MTI)

Forrás: Napi Turizmus, 2010.05.28.


Fair trade kávét kortyolhat mostantól minden Etap-szállóvendég

2010. május 10.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

etap_logoA francia Accor portfóliójába tartozó Etap Hotel szállodalánc összes házában elérhetők lesznek a fair trade termékek. A világszerte több mint 400 egységet üzemeltető Etap Hotel, Európa vezető budget hotel márkája eddig 380 házában szolgált fel reggelire méltányos kereskedelemből származó forró italokat vendégei számára. Mostantól azonban minden Etap-ban fair trade italokat kortyolhatnak a vendégek, ami évente 35 ezer kilogramm kávét, 2000 kg teát és 18 ezer kg csokoládét jelent a mintegy 6 millió reggelihez. Az Etap az első alacsony költségvetésű szállodalánc amely fair trade meleg italokat szolgál fel.

A fair trade mozgalom fő célja, hogy a harmadik világ (Afrika, Ázsia és Dél-Amerika) országaiban megtermelt árukért - főként olyan gyarmatárukért mint a kávé, a tea és a kakaó - méltányos árat és biztos jövedelmet kapjanak előállítóik. A fair trade-ben lényeges az is, hogy a termelők ne alkalmazzanak környezetpusztítást, sem kizsákmányoló munkát a helyiekkel, és lehetőleg ökológia gazdálkodást valósítsanak meg. A méltányos árat a földművesek sokszor vissza tudják forgatni saját közösségük javára, például iskolát építenek.

Az Etap Hotel nemcsak a fair trade italok forgalmazásával követi a felelősségteljes üzletmenetet: többek között harcol az AIDS ellen: 50 európai házában helyezett ki óvszerautomatákat. Számos intézkedéssel igyekszik csökkenteni házai környezeti terhelését, például 23 európai hotelben napkollektorok segítségével állítják elő a meleg vizet, az európai hoteleik 58 százalékában energiatakarékos izzókat alkalmaznak, 64 százalékukban pedig takarékossági technikai megoldásokat dolgoztak ki a vízhasználatra.
Forrás: Napi Turizmus


A BTH is támogatja a budapestUnderguide városszépítési akcióját

2010. április 29.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

underguideA budapestUNDERGUIDE személyre szabott, lokális életbe integráló utaztatással foglalkozó szervezet tavaly karácsonykor úgy gondolta, ezúttal nem hasznavehetetlen céges ajándékkal köszöni meg partnereinek együttmûködésüket; hanem inkább az erre szánt forrást nagy szerelmére, Budapestre fordítja; így lett az ajándék egy budapesti mûemlék megtisztítása az évek porától, esetleges firkáktól, rárakódott kosztól. Így lett ajándékuk Budapesté és így mindenkié. A BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft., a Funzine magazin és sok egyéb partner támogatását élvezte ez a rendkívüli, nagylelkû kezdeményezés. A turisztikailag kiemelt helyen, a Sikló aljánál a Lánchíd budai hídfõjénél található szobor tisztítására múlt pénteken, április 23-án került sor egy kellemes kötetlen, ’Budapest Piknik’ keretében.
A budapestUnderguide a jövõben várja azoknak az elkötelezett partnereknek a jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának egy újabb városszépítési akcióhoz. További információ és részvételi szándék: partnerek@underguide.com; +36.30.908.15.97
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Munkába álltak az elektrotaxik Tokióban

2010. április 28.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A világon elsõként munkába álltak az elsõ elektrotaxik Tokióban hétfõn. Az autók elemeit percek alatt ki lehet cserélni, így ez nem jelent akadályt közlekedésükben. A japán fõvárosban egyelõre három elektrotaxi rója az utakat egy 90 napos kísérleti program keretében. A projekt a japán energiaügyi hatóság és az elektromos autókra specializálódott amerikai Better Place elnevezésû vállalat közös munkája.A japán fõváros utcáin 60 ezer taxi közlekedik - a tokiói a világ legnagyobb taxiflottája. A taxik naponta akár 300 kilométert is megtesznek a nagyvárosban. És bár csak az autók számának két százalékát teszik ki, az éghajlatra káros üvegházgáz-kibocsátás 20 százaléka a taxik számlájára írható.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Labdarúgással a gyermekekért

2010. április 26.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

logoSOSLezárult a jelentkezés a Globall Football Park & Sporthotel által szervezett, hagyományteremtõ I. Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa versenysorozatra. A jelentkezõk nagy száma miatt összesen 9 pályán folynak majd a küzdelmek Telkiben, ott ahol a magyar válogatott is felkészül erõpróbáira.
A rendezvény résztvevõi automatikusan támogatják az SOS Gyermekfalut, a szép számú nevezéseknek köszönhetõen legalább 200.000 forintot gyûjtöttek a szervezetnek.
További részletek és információk, valamint a részt vevõ csapatok teljes listája: http://www.globall.hu/
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Lefújják a port a 0-ás kilométerkőről

2010. április 21.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

bth_nullaA budapestUNDERGUIDE személyre szabott, lokális életbe integráló utaztatással foglalkozó szervezet tavaly karácsonykor úgy gondolta, ezúttal nem hasznavehetetlen céges ajándékkal köszöni meg partnereinek együttműködésüket, hanem inkább az erre szánt forrást nagy szerelmére, Budapestre, fordítja. Így lett az ajándék egy budapesti műemlék megtisztítása az évek porától, esetleges firkáktól, rárakódott kosztól.
A Budapest Galéria segítségével választották ki első ilyen akciójukhoz a budapesti 0-ás kilométerkövet, minden út kezdőpontját. Remélik, hogy kezdeményezésükhöz évről-évre egyre több cég, szervezet csatlakozik majd; így lépésről–lépésre szépül meg Budapest. Céljuk, hogy az idelátogatók a helyiek mindennapjait megismerve úgy szeressék meg Budapestet, ahogy mi, itt élők. A BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft., és a Funzine mellett sok egyéb partnerük és magánszemélyek is kifejezte már támogatását kezdeményezésükhöz. Karácsonykor a hideg és fagyok miatt nem kerülhetett sor a tisztításra, így ez április 23.-án pénteken valósul meg, 11 órától. A munkálatot egy erre szakosodott cég végzi, amely megközelítőleg egy – másfél órát vesz igénybe. Kapcsolódóan pár üveg finom borral és napsütéssel készülnek, így a tisztítás mellett egy kötetlen, beszélgetős ’BUDAPEST PIKNIK’ –re is szeretettel várnak minden érdeklődőt, Budapest-barátot.
Forrás: Napi Turizmus


A Föld Napja 2010: a vendégek és a közösség bevonása

2010. április 21.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

earthday_ecogreenhotelsA Center for Responsible Travel (korábban Travel Center on Ecotourism and Sustainable Development) non profit szervezet kutatása szerint a felelős turizmus jobban kiállta a gazdasági válság próbáját, mint a turizmus egyéb ágazatai. Talán ezért van, hogy egyre több szálloda szervez különleges programokat április 22-re, a Föld Napjára is. Ünnepelje ön is e jeles napot, és segítsen a klímaváltozás tudatosításában! Kezdjen közösségi kertet szervezni, szolgáljon fel helyi és szezonális termékeket, cserélje ki a világítótesteket, cserélje az autóját biciklire stb!
Olvasson további ötletekről!
Forrás: EcoGreenHotels


Felesleges víz: a rendezvények szivattyúja?

2010. április 21.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

water_faucetAmikor azon gondolkodik, hogyan tegye környezetbarátabbá rendezvényeit, gondol a vízfogyasztás csökkentésére is? Néhány egyéb zöld lépés ennél valóban látványosabb lehet a résztvevők számára (például a fair trade termékek és helyi ételek felszolgálása), ám tudja-e, hogy egy résztvevő 80-100 gallon (302-380 liter!) vizet használ el naponta? Keressen olyan helyszíneket, amelyeknek van a víz csökkentésére kidolgozott programja, és a szervezés során ellenőrizze, hogy ezek valóban működnek-e!
Olvasson további víztakarékossági ötleteket, vagy töltse le az eredeti cikket pdf-ben!
Forrás: conventions.net


Új utazási trendek

2010. április 20.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

logo_fairtravelA tavaszi göteborgi Turmassa utazási kiállításon 116 ország volt jelen, több mint bármikor. Ez arra utal, hogy a turizmus kezd megerősödni a gazdasái válság után. A vásáron a szokásos úti célok és programok mellett újabb trendek rajzolódtak ki.

A fair travel-t a jövő turisztikia irányzatának tartják. Ennek keretében a turisták a világ távoli, elmaradott országaiba utaznak, de úgy, hogy ne szennyezzék ottlétükkel a környezetet, miközben segítik az itt élőket. Ennek a szándéknak másik megnyilvánulási formája az európai nagyvárosokban működő fair trade kereskedelem is. Ám abban nem mindig biztosan a fair trade boltokban vásárlók, hogy pénzük el is jut a szegényekhez, míg a fair - vagyis etikus - turizmusból származó bevétel egyenesen oda érkezik, ahol a távolról érkezők laknak, étkeznek.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin



Az Accor fákat ültet bolygónkért

2010. április 20.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

accor_logo2010. április 22-én, a Föld Napján az Accor dolgozói már negyedik éve valósítanak meg fenntartható fejlesztési kezdeményezéseket szerte a világon. Az eseményen, amelyet az Accor ’Earth Guest Day-nek’ nevez, a Csoport bejelentette „Ültess a bolygóért” projektje sikeres elsõ szakaszát, mivel világszerte 1000 szálloda járult hozzá anyagilag egymillió fa elültetéséhez. A cég a kampány támogatásán keresztül együttmûködik az UNEP-pel, az ENSZ Környezetvédelmi Programjával. 2008 óra a Csoport szállodái arra buzdítják az egynél több éjszakára bejelentkezett vendégeiket, hogy használják tovább fürdõszobai törölközõiket - figyelmüket az „5 tovább használt törölközõ = 1 elültetett fa” képlettel is megragadva. Az Accor arra tett fogadalmat, hogy a mosási költségeken elért megtakarításai felét a világ kilenc erdõ-újratelepítési programjába fekteti. A programokat kilenc nem kormányzati partner viszi elõre a Kinomé vállalat, az erdõ-újratelepítési szakértõje segítségével: a cél az, hogy a helyi lakosság a környezetvédelmi elõnyökön túl szociális és gazdasági szempontból is gyarapodhasson. Két év alatt az Accor hét erdõterületen egymillió fa elültetését finanszírozta partnerek közremûködésével. Április 22-én az Accor szállodáinak helyet adó 100 ország mintegy 150 000 dolgozója bocsát útra közös kezdeményezéseket a helyi fejlesztés, az egészségügy és a környezetvédelem terén.
Az idei ’Earth Guest Day’ során az Accor támogatja az UNEP „Ültess a bolygóért: egymilliárd fa kampány” egy másik partnerkezdeményezését, az „Elég a beszédbõl, kezdjünk ültetni!” kampányt. A 45 ország 132 gyermekét bevonó kampány célja a közvélemény és a politikai vezetõk figyelmének felhívása a jövõ generációi iránti felelõsségre. Az Accor hotelei több nagyvárosban biztosítanak ingyenes konferencialehetõséget a fiatal nagykövetek számára, hogy hatékonyabban érhessék el az iskolásokat, a vendégeket, a dolgozókat és a fontos helyi szereplõket. Április 17-én az Accor Hospitality Magyarország mintegy 200 munkatársa vett részt az ’Earth Guest Day’ programon. A Budapest melletti Alsó-Jegenye-völgy erdejében a résztvevõk annyi facsemetét ültettek, amennyi az Accor Hospitality Magyarország dolgozóinak száma.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Az ökoturizmust népszerûsíti az MT Zrt a Föld Napján

2010. április 19.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

foldfeszt_plakat_A1PRG_580

Április 22. a Föld napja, amelyhez kapcsolódóan a Magyar Turizmus Zrt. számos akcióval népszerûsíti hazánk gazdag ökoturisztikai kínálatát. A nemzeti turisztikai marketingszervezet a Föld napja rendezvényeken érdekes játékokkal, értékes nyereményekkel várja az érdeklõdõket, továbbá turisztikai információkkal és kiadványokkal segíti a látogatókat utazási döntésük meghozatalában. E jeles nap apropóján az MT Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságai az egyes régiók gazdag természeti kincseire irányítják a figyelmet. További információk
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

 


A fõvárosban 1200 biciklivel indul jövõre a kerékpárkölcsönzõ rendszer

2010. április 13.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A fõvárosban a Nagykörút által határolt területen és a Budai rakparton indul jövõre a kerékpárkölcsönzõ rendszer, amelyben az elsõ fél óra kerékpárhasználat ingyenes lesz - mondta a Magyar Hírlapnak Gyarmati Zoltán, a rendszer kiépítésével és üzemeltetésével megbízott Parking Kft. ügyvezetõ igazgatója.A lap hétfõi számában megjelent cikkben az ügyvezetõ igazgató emlékeztetett arra, hogy májusban várható a végsõ jóváhagyás a projekt uniós támogatásáról, amely 900 millió forintot tesz ki, az ehhez hozzájáruló önrész 420 millió forint, de ezt csökkenti 260 millió forint visszaigényelhetõ áfa. Az ügyvezetõ úgy látja, hogy a rendszer akár ráfizetés nélkül is mûködtethetõ lesz.Gyarmati Zoltán tájékoztatása szerint a kerékpárokat 70-80 dokkolónál lehet majd felvenni éves regisztrációs kártyával, vagyis 3-500 méterenként lesz egy-egy "állomás".

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Ingyenes webinar (angolul): tanítsd a résztvevőket is!

2010. április 12.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Over the last few years, you’ve learned how green meeting practices can reduce your ecological footprint – and help you save money. But how can you engage your attendees to ensure that your meeting is fun, as well as responsible?
Register today and join us for this session. You’ll learn:
> How to build excitement around green meetings
> Techniques for incorporating “green” ideas and engaging your attendees
> Tips for choosing a fun, unique, green venue
> Ways to give back to your host community
Speakers Cathy Kretz and Nancy Wilson will share insightful, innovative, and fun ways you can bring your green meeting to the next level. Cathy Kretz represents one of the world's most sustainable cities as a Convention Sales Manager for Travel Portland. Nancy Wilson brings her perspective as a principal with MeetGreen, the conference management and consulting firm specializing in green.
Időpont: 2010. április 29., 19.00
Regisztráció

Az MT Zrt. támogatja a Bringázz munkába! kampányt

2010. április 06.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

2009_logo_magyarA Magyar Kerékpárosklub és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szervezésében, a Magyar Turizmus Zrt szakmai együttműködésével 2010. március 29. és április 30. között ismét megrendezésre kerül a Bringázz a munkába! kampány. Célja, hogy minél többen megtapasztalják, mennyire egyszerű és természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon.

A Magyar Turizmus Zrt. egyik kiemelt feladatának tekinti a kerékpáros turizmus népszerűsítését, hiszen Magyarország rendkívül kedvező adottságokkal rendelkezik e téren. A kerékpáros turizmus fejlesztése és minél szélesebb körben való megismertetése érdekében a Társaság együttműködik a kampány szervezőivel. Az MT Zrt. egy külön erre az akcióra létrehozott felületen keresztül, a http://itthon.hu/bringazz-munkaba honlapon kerékpáros térképeket és kiadványokat bocsát az érdeklődők rendelkezésére. Az országos kerékpáros térkép mellett balatoni kerékpáros térkép, valamint Tisza-tavi öko-, lovas-, kerékpáros- és gyalogos túrákat tartalmazó kiadványok közül válogathatnak a kerékpárral utazást tervezők.
A Magyar Turizmus Zrt. kapcsolódó, belföldi kampányévei során nagy hangsúlyt helyez a kerékpáros turizmus népszerűsítésére, ahogyan tematikus honlapja és folyamatosan megújuló regionális kerékpáros kiadványai is ezt a célt szolgálják. A Társaság nemzetközi szinten tanulmányutak szervezésével és nemzetközi termék-specifikus kiállításokon való részvétellel népszerűsíti a hazai kerékpáros kínálatot. A Magyar Turizmus Zrt. maga is kerékpárosbarát munkahely és több csapattal lelkes résztvevője a kampánynak. A kampány részletes leírása és további információ a http://www.bringazzmunkaba.hu/ weboldalon olvasható.


Nyitott Lovardák – Lovaglás az egészségért

2010. április 06.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A Lovasok.hu szervezésében 2010 áprilisától a nyári szünet kezdetéig, az ország 60 lovardájában, több mint 120 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében. A létesítményekben nem csupán lóra, vagy fogatra ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, lovakat, ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is.

A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit. A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, a nyílt napok helyszínei és időpontjai az alábbi linken találhatók. Az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a szervezők arra bíztatják a programsorozatra látogatókat, hogy fejenként 100 forintos jelképes adománnyal járuljanak hozzá a rászorulók terápiás lovagoltatásához. A lovaknak pedig, ha tehetik, köszönetképpen hozzanak egy-egy répát, almát. Aki lóra ül, saját egészségéért is sokat tesz, mert a lovaglás bizonyítottan javítja a tartást, kondíciót, erőnlétet, egyensúlyérzéket. A lóval való munka oldja a stresszt, fejleszti az empatikus képességeket és a felelősségérzetet.
Forrás: Napi Turizmus


Nívódíj a Hotel Pandának

2010. április 02.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

pandaÚjabb elismerésben részesült a budapesti Hotel Panda, a XVIII. Magyar Innovációs Nagydíjon a szállodát is díjazták a Fogyatékkal élõk minõségi foglalkoztatása a turizmusban címû innovációért. További érdekesség, hogy a Hotel Panda a Kelet-Angliai Régió Európa Parlamenti képviselõjének meghívottjaként elõadóként vett rész az unió brüsszeli fogadásán és CSR (Corporate Social Responsibility) konferenciáján, március 22-25. között. Itt mutatták be az EU CSR 2020 és a Progress programot is. Az EU Progress projekt keretében az Európai Központi Bank mikrohiteleket nyújt a hátrányos helyzetû, megváltozott munkaképességû alkalmazottakkal dolgozó vállalkozások, vagy fogyatékkal élõ vállalkozók részére. A hitel folyósítására olyan magyar kereskedelmi bankokkal szerzõdnek, melyek CSR teljesítménye kimagasló. A hitelhez a EKB. nyújt garanciát, de terveik szerint a folyósítás elõtt komoly segítséget nyújtanak az üzleti terv készítéséhez is.

Forrás: Panoráma Bulletin


Föld napja - szombat este elsötétült a világ egy órára

2010. március 29.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

earthhourSzombat este fél 9-kor a világ 125 országában - köztük Magyarországon is - mintegy négyezer településen, intézményben és háztartásban kialudtak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében. A Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája elnevezésű kezdeményezéséhez idén minden eddiginél több település csatlakozott Magyarországon: a résztvevő települések száma a szervezet honlapja szerint 142, az intézményeké és vállalatoké 460 volt.

A fővárosban elsötétült minden híd, a Parlament, a budai vár, a Citadella, a Hősök tere, a Vajdahunyad vára, a Nemzeti Múzeum, a Széchenyi fürdő és a Gellért szálló is. Az akció honlapján látható országtérképet sűrű, többé-kevésbé egyenletes piros pontfelhő borította, jelezve a csatlakozó városok, falvak nagy számát. Köztük volt Baja, Békéscsaba, Csongrád, Debrecen, Dombóvár, Dunaújváros, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kazincbarcika, Kecskemét, Keszthely, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Pécs, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Sopron, Szarvas, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg.

A részt vevő intézmények sora iskoláktól és óvodáktól szállodákon, bankokon át vendéglátóhelyekig, alapítványokig tartott. Az idén negyedszerre megszervezett akció keretében időzónák szerint egymást követve sötétültek el az nevezetes intézmények a manilai bevásárlóközponttól a berlini Brandenburgi kapun át a New York-i Empire State Buildinging. Lekapcsolták a sydneyi operaház, a pekingi Tiltott Város, a 828 méteres dubaji Burdzs Kalifa, a párizsi Eiffel-torony, a londoni Big Ben és a római Colosseum díszkivilágítását is. Az akcióban részt vettek Casablancában, Namíbiában és Tanzániában is - mondta el Greg Bourne, az WWF ausztráliai ügyvezető igazgatója. "Így kívánjuk közölni a politikusaikkal, hogy nem adhatjuk fel a klímaváltozás elleni harcot" - mondta Debbie Champan, a WWF nagy-britanniai szervezetének szóvivője. "A klímaváltozásra való felkészülés létfontosságú környezetünk és gyermekeink jövője védelmében" - mondta Gordon Brown brit kormányfő, amikor lekapcsolta a világítást a londoni Downi Street-i rezidenciájában. Moszkvában sötétbe borult a Lomonoszov Állami Egyetem, a Luzsnyiki Stadion és az Ukrajna szálló. Moszkva előtt 40 orosz városban aludtak ki a fények, a távol-keleti Vlagyivosztok éttermeiben gyertyával világítottak. Az akcióban részt vettek az antarktiszi Davis kutatóállomás tudósai is.

Forrás: MTI


A Lánchíd 19 is villanyt oltott a Föld Órájában

2010. március 29.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A budapesti Lánchíd 19 design hotel csatlakozott a WWF által elindított Föld Órája kezdeményezéshez, mely az éghajlatváltozás veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet. A szálloda a mozgalom keretében március 27-én este 20:30-kor lekapcsolta interaktív homlokzatának világítását.A 2007 augusztusában nyílt, budai Duna-parton fekvő Lánchíd 19 hotel innovatív építészeti, belsőépítészeti és design megoldásai révén, Magyarországon elsőként léphetett be a nemzetközi design hotels™ láncba. A szálloda tulajdonosai felismerve a magyar alkotókban rejlő kreativitást, kizárólag hazai építészeket és designereket bíztak meg a szálloda kialakításával.

Forrás: Napi Turizmus


Szombat este sötétségbe borultak a Danubius szállodák

2010. március 29.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Az idei évben a Danubius Hotels Group is bejegyezte szállodáit és részvételüket a „Danubius Goes Green” program keretein belül a www.earthhour.com oldalon, együttműködésükről biztosítva a WWF kezdeményezését. A szállodák vállalják azt, hogy tájékoztatják vendégeiket a kezdeményezésről, és kérik a maximális részvételt – egy órára a mesterséges világítás kikapcsolását. Természetesen az éttermekben gyertyafényes vacsora várta a vendégeket, különleges ajánlatokkal, néhány szállodában akusztikus zenével, vagy akár „Earth Hour” – koktél kínálásával, hogy kedvet csináljanak az érdeklődőknek a részvételre – ezzel is demonstrálva a téma, a fenntartható működés fontosságát.

A WWF fő irányvonala az élővilág sokféleségének megőrzése, az erőforrások fenntartható módon történő hasznosítása és a környezetszennyezés csökkentése. Céljaik elérése érdekében világszerte és itthon is elősegítik a természeti értékek és a természetvédelem célkitűzéseinek megismertetését, népszerűsítését. Egyik kiemelkedően fontos témájuk az éghajlatváltozás, melyre a Föld órája programban szeretnék felhívni a lakosság figyelmét. A WWF világszerte azon dolgozik, hogy tudatosítsa a klímaváltozás okait, következményeit és a lehetséges megoldásokat. Céljuk az energiatakarékos életmód és termelés elérése, valamint a jelenlegi energiaellátás és - felhasználás átalakítása.

Forrás: Napi Turizmus


A Le Meridien Budapest a környezetvédelemért

2010. március 26.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

fold_orajaA Starwood hotellánc tagjaként a Le Meridien tavaly az elsõk között csatlakozott a WWF klímaváltozás elleni akcióhoz. Idén több mint 90 000 hotelszoba vendégeit invitálják szerte a világon a részvételre. Március 27-én este, a Föld óráján több intézkedés bevezetését tervezi a budapesti szálloda azzal az üzenettel, hogy az ott dolgozók számára sem közömbös az összefogás, mikor környezetvédelemrõl van szó. Este egy órára lekapcsolják a külsõ világítást, teamécsesekkel rakják körbe az épületet, elõtte pedig a munkatársak segítségével a járókelõket egy-egy mécsessel kínálják kis emlékeztetõ kártya kíséretében. A hotel belsejében lekapcsolják a felesleges világítást, kikapcsolják a légkondicionáló gépeket, bezár a fitnesz klub és a mosoda. A szállodavendégek tájékoztatására többek közt egy föld térképet állítanak fel. A környezetvédelmi akciók bevezetéseként a vendégek és a személyzet szombaton délelõtt az Erzsébet téri parkban cserjéket ültetnek a játszótér mellé.


Civil szervezetek támogatását kérik a Balaton körbeölelését szervezők

2010. március 25.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

logoBalatonA kezdeményezés célja, hogy egy hagyománnyá váló Balaton-nappal szorosabbá fűzze az összetartozást a balatoni települések között és mások számára is felhívják a figyelmet, mennyi szépséget és értéket rejt magában a magyar tenger az év minden szakában, újabb ismeretanyagot és érzelmet nyújtva erről az embereknek. A Balaton-nap bevezetéseként kezdték el szervezni a Balaton "fizikai" körbeölelését. Ennek jegyében május 15- délelőttjén 11 órakor a kijelölt - közel 200 kilométer összhosszúságú - tókörüli utakra invitálják az embereket, hogy egymás kezét fogva körbeöleljék a tavat és egyszerre énekeljék el a "Széles a Balaton vize" kezdetű népdal első két strófáját. A partszakasszal rendelkező településeken mintegy 130 ezer ember él, márpedig legkevesebb 180 ezer emberre van szükség a teljes élőlánchoz.

"Ha szereted a Balatont, kérlek nyújts kezet, hogy álmunk valósággá váljon" - áll a kezdeményezés honlapján, a www.karnyujtasnyibalaton.blog.hu-n. A rendezvény nemcsak a rekordkísérletről szól, hanem találkozókról, vetélkedőkről, és a Balatonról született alkotások bemutatásáról. A főszervező iskola a rendezvény alkalmából rajz-, irodalmi- és fotópályázatot is hirdetett. A főszervező beszámolója szerint eddig a 42 tóparti településből 28 önkormányzata vagy civil szervezete csatlakozott a kezdeményezéshez. A Balaton-napra fűzte fel egyebek közt egy kerékpáros turisztikai szervezet Balaton-megkerülési programját, Balatonfűzfő egy lampionos felvonulást, Balatonfenyves a Matula-csónakversenyt, és a főszervező Balatonboglár is számos sport- és kulturális eseménnyel készül.

Forrás: MTI


Telkiben az SOS Gyermekfalu

2010. március 25.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

logoSOSA Globall Football Park & Sporthotel és az SOS Gyermekfalu közös akciót, illetve hosszú távú együttmûködést tervez. A szálloda szándékában áll támogatni a szervezetet és reményeik szerint hosszú távú együttmûködés alapjait rakták most le. A hotel vezetése elkötelezett a társadalmi felelõsségvállalás mellett is, reményeik szerint sok kellemes percet okozhatnak majd a hátrányos helyzetû fiataloknak és hasznos támogatói lehetnek a szervezetnek. Elsõ alkalommal a májusban Telkiben készülõ magyar felnõtt labdarúgó válogatott edzését követheti majd végig a gyermekfalu lakóinak egy csoportja és alkalmuk lesz találkozni is példaképeikkel, valamint autogramosztás is szerepel a repertoárban. A jövõre nézve tervben szerepel még többek között egy nagyszabású közös gyermeknap is, valamint hátrányos helyzetû családok nyaraltatása is. A részletekrõl és a fejleményekrõl a www.globall.hu oldalon kaphatnak felvilágosítást az érdeklõdõk.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Nagytakarít Veszprémben a turizmus szakma

2010. március 23.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A Séd-patak völgye és a fölötte elterülő parkerdő régóta népszerű kirándulóhely a veszprémiek és a turisták körében. A sétaútvonalat több ezer látogató keresi fel évente, s innen nyílik a népszerű Állatkert mindkét bejárata is. Közös összefogással március 26-án délelőtt 11,00-tól a Gulya-dombi parkerdőben tavaszi nagytakarítást szervez a turizmus szakma.
A Veszprémi Turisztikai Egyesület kezdeményezéséhez három szakképző iskola csatlakozott, így a Gastroker, a Jendrassik- Venesz és a SÉF iskola vendéglátó tanulói segítenek tisztává varázsolni a területet. A Gulyadombi terület tulajdonosa, a Verga Zrt. vállalta a szemét elszállítását. A Veszprémi Turisztikai Egyesület éttermei és szálláshelyei szendvicsek és üdítők felajánlásával támogatják az akciót, illetve a résztvevők között értékes belépőjegyeket és ajándéktárgyakat sorsolunk. A „húsvéti nagytakarítás” kezdeményezője és főszervezője Neubauer Sándorné Edit alelnök, a Villa Medici Hotel vezetője.
Várják minden kedves természetbarát jelentkezését, az akcióhoz önkéntesként is lehet csatlakozni! Gyülekezőhely: Villa Medici Hotel parkolója, 11,00
Forrás: Napi Turizmus


Véradás a Ramada Plaza Budapestben

2010. március 22.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Ismét véradást szervez a Ramada Plaza Budapest, ahová ezúttal nemcsak a szállodai alkalmazottakat várják, hanem mindenkit, aki kedvet érez ahhoz, hogy segítsen másokon. Idõpont: 2010. 03. 23. 13:30 – 16:00. Helyszín: Ramada Plaza Budapest, 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94. Jelentkezés: hr@ramadaplazabudapest.hu vagy (+36 1) 436 41 04.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Véradás a Divinus-ban – várják a csatlakozó szállodákat, panziókat

2010. március 22.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

2010 március 23-án már 2. alkalommal kerül megrendezésre a Hotel Divinus***** felhívására a Magyar Vöröskereszttel együttmûködve az éves Debreceni Szállodás Véradó Nap. Szücs János a szálloda igazgatója elmondta, hogy szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a segítségnyújtás és az összefogás, hiszen egyetlen ember is egy 15 perces véradás során másik 3 ember életét mentheti meg. Idén elõször a szállodák vendégei is csatlakozhatnak a felhíváshoz.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Föld Órája az SZTE Kongresszusi Központban

2010. március 22.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

TIKAz SZTE Kongresszusi Központ, mint a természeti és társadalmi környezet elkötelezett híve, idén is csatlakozott a március 27-i Föld Órája mozgalomhoz. A Szegedi Tudományegyetem 2010-ben meghirdette a „Zöld Egyetem” programot, melynek keretében lehetõségeihez mérten igyekszik nagyobb hangsúlyt fektetni a környezetbarát megoldások, technológiák alkalmazására, a környezettudatos szemléletmód terjesztésére.Mint a Dél-alföldi régió legnagyobb munkáltatója, valamint közel 30.000 hallgató otthona kiemelt felelõsséget érzünk a fenntartható fejlõdés megalapozásában, melynek egyik eszköze a Föld Órája programhoz való aktív kapcsolódás.A központ a tavalyi évben csatlakozott elsõ ízben a kezdeményezéshez hagyományteremtõ célzattal. Idén, 2010. március 27-én 20:30 órától egy órára lekapcsolják a központ külsõ világítását, a mélygarázs mozgásérzékelõs világítását, és a központ teljes gépészetét, valamint különbözõ programokkal is készülnek. Info: www.u-szeged.hu/kongresszusikozpont

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


Elindult a budapesti üvegfutár

2010. március 21.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Eddig 222 étterem csatlakozott az ÖKO-Pannon kezdeményezésére elindított fővárosi üvegfutár programhoz, melynek célja, hogy a vendéglőkben keletkező nagy mennyiségű üveghulladék a lehető legnagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra. Az étteremtulajdonosok többsége örömmel élt az új lehetőséggel, a szállítást végző Raiker Kft. az elmúlt fél évben 90 tonna üveghulladékot gyűjtött be partnereitől. Az ingyenes szolgáltatás egyre népszerűbb Budapesten.
Rosszul állunk az üveghulladék szelektív gyűjtésében, legalábbis ami az Európai Unió elvárásait illeti. Míg az üveghulladék hasznosítási aránya 2008-ban átlagosan 64 százalék volt a közösségben, addig itthon tavaly az üvegcsomagolásnak csupán 28 százaléka került szelektív gyűjtőkbe. Ahhoz, hogy megkezdjük az unióhoz való felzárkózást, idén 32, 2012-ben már 60 százalékra kell feltornásznunk ezt az arányt. Az ÖKO-Pannon ezért a lakosságot célzó számos szelektív hulladékgyűjtési kampánnyal párhuzamosan a HORECA (vendéglátóipari) iparágak szereplőit is mozgósítja a kvóta teljesítése érdekében.
Forrás: GSZT


Championing CSR Across Boarders

2010. március 20.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

championing_csr_across_borders

A Championing CSR Across Boarders (A vállalati felelősségvállalás határokon átívelő népszerűsítése) című - nemzetközi együttműködésben megvalósuló - kezdeményezés záró szakaszához érkezett. 2010. március 23-án és 24-én kerül sor Brüsszelben a projekt tapasztalatokat összegző rendezvényeire fogadás és konferencia formájában.

A zárórendezvény keretében a vállalkozói jó gyakorlat példájaként a Hotel Panda tulajdonosa, Kocsy Béla úr tart prezentációt! Részletek a Genius Loci Közhasznú Alapítvány oldalán.

Forrás: www.hotelpanda.hu


Föld Órája a Greshamben

2010. március 18.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

fold_orajaMárcius 27-én a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest is csatlakozik a Föld Órájához, és gyertyafényes vacsorával tiszteleg a nemzetközi kezdeményezés előtt. A budapesti Four Seasons a világot körülölelő eseményláncolat tagjaként csatlakozik a szállodalánc 46 hoteljéhez ezen az estén. Az első ilyen vacsorát 2007. március 31-én rendezték meg Ausztráliában, ahol a Four Seasons Hotel Sydney személyzete este nyolc órakor a mesterséges fényeket eloltva tisztelgett az Earth Hour programja előtt.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin


A Leipzig Messe zöld minősítése

2010. március 17.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A legnagyobb német vásárszervező vállalat elkötelezte magát a fenntarthatóságért. Felelős üzleti vezetése a napokban kapta meg a Green Globe Certificate-et, ami a rendezvény piacon globálisan is elismert minősítés. A Lepziger Messe cég is elindított egy projektet Growth in Balance címmel, hogy előtérbe helyezze a fenntarthatóságot a német vásár- és kiállításiparban. A Congress Center Leipzig (CCL) saját bevallása szerint egyre többször találkozik a környezettudatosságra való törekvéssel a rendezvényipartól. Dr. Peter Zimmer (fenntarthatóság szakértő és akkreditált Green Globe minőségellenőr) szerint világszerte növekvő kereslet tapasztalható a zöld rendezvények iránt.

Az eredeti cikk pdf formátumban letölthető itt.

Forrás:www.meetingsreview.com


A Hilton Budapest WestEnd és a nevetés gyógyító ereje

2010. március 16.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Hilton_Foundation_Logo

A Hilton Budapest WestEnd nagylelkű vendégei adományukkal segítették a beteg gyermekeket a Hilton Hotels kezdeményezésének köszönhetően. A három hónapos európai kampány során összesen 65.000 Euro gyűlt össze. “Apró Pénz, Óriási Segítség” kampány során a Hilton arra kérte vendégeit, hogy 1 Eurot vagy 270 Forintot ajánljanak fel a szállodában tartózkodásuk során. A Hilton Budapest WestEnd vendégei összesen €1,196.60 adományoztak a kampány ideje alatt.

A Hilton Budapest WestEnd szálloda a kampány során befolyt teljes összeget a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, non-profit szervezet javára ajánlotta fel, amely a hozzájárulásokból kórházban lévő gyermekek gyógyulását segíti. A bohócdoktorok szakmai képzést kapnak és elhivatottan végzik munkájukat a különleges kórházi eseteknél, hogy a kórházban lévő gyermekek életébe gyógyító nevetést vigyenek. Jan Thomsen, a Hilton Budapest West End szálloda igazgatója elmondta: “Szeretnék minden vendégünknek köszönetet mondani, akik adományukkal hozzájárultak a kampányhoz. Örömmel támogatjuk a Piros Orr Bohócdoktorokat, és reméljük, hogy munkájuk segítségével sok Magyarországon élő gyermek életét tesszük boldogabbá.”

A sajtóközlemény letölthető innen


A CSR Hungary partnere az InterContinental Budapest

2010. március 08.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Mathieu_van_Alphen

Az InterContinental Budapestnél úgy hisszük, hogy a magas csr sztenderdekkel rendelkező cégek képesek felelősségvállalásukat a befektetők, a törvényhozók, a részvényesek, az alkalmazottak, az ügyfelek és a társadalom felé kifejezni, és ily módon tudják kezelni a kockázatot és növelni a vállalat hírnevét. Azzal, hogy figyeljük és csökkentjük a környezetre gyakorolt hatásunkat, pénzt is megtakarítunk az áramköltségen, a források felhasználásán és a hulladékkezelésen. A vállalati felelősségvállalási sztenderekkel rendelkező cégek vannak a legjobb helyzetben, hogy a magasan képzett munkaerőt magukhoz vonzzák, valamint megtartsák, ezzel csökkentve a fluktuációt és a munkaerő-felvétel költségeit.

2009-ben a szálloda megnyerte a nagy presztízzsel bíró CSR Hungary Díjat a kis-és középvállalkozások kategóriájában. A díjat csak azért nyerhettük el, mert az InterContinental Budapest teljes csapata megértette és aktívan támogatta a cég stratégiáját a vállalati felelősségvállalás kérdésében.

Mi, az InterContinental Budapestnél, úgy érezzük, hogy az Atlantis Press által indított CSR kezdeményezés nagyobb figyelmet érdemel. A vállalati felelősségvállalás folyamatban lévő sztenderdizálása és a legjobb módszerek keresése segíteni fogja az üzleti szférát Magyarországon. A CSR és az Atlantis Press iránti elkötelezettségünk és támogatásunk jeleként határoztunk úgy, hogy számos rendezvényt és workshopot vendégül látunk a szállodában.

Mathieu van Alphen, az InterContinental Budapest igazgatója

Forrás: CSR Hungary hírlevél, 2010.03.08.


A Magyar Szállodaszövetség Környezetvédelmi Szekciójának felhívása - Regisztrálj a Föld Órájára!

2010. március 05.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Mától Magyarországon a www.foldoraja.hu oldalon mindenki regisztrálhat a Föld Órájára - magánszemélyek, települések, intézmények, iskolák, kis- és nagyvállalatok egyaránt. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményén világszerte egymilliárdan vállalják, hogy 2010. március 27-én este fél kilenckor lekapcsolják egy órára a világítást. A Föld Órája WWF kezdeményezés Sydneyből indult 2007-ben, már a azonban világméretű eseménnyé vált. A Föld Órája célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra, illetve annak veszélyeire. Olyan akcióról van szó tehát, amelyhez mindenki csatlakozhat, hiszen az is cél, hogy bemutassuk, mindenki részvételével és apró cselekedettel tehetünk az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése érdekében. Magyarország 2008-ban csatlakozott először az akcióhoz, akkor 4 település részvételével. Tavaly már 67 település csatlakozott tőlünk, és több százezren kapcsolták le otthonukban a világítást. Reméljük, hogy idén is legalább ennyien részt vesznek a Föld Óráján. A foldoraja.hu weboldalon a regisztráció mellett a csatlakozók képeslapokat is küldhetnek ismerősöknek, barátoknak, illetve plakátot, képeket is letölthetnek, ezzel segíthetik az akció népszerűsítését. A Föld Órájáról érdekességeket, híreket naponta jelentetük meg a www.wwf.hu honlapon.
Forrás: www.hah.hu


Csütörtöktől lehet regisztrálni a Föld Órája akcióra

2010. március 02.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

fold_oraja

Csütörtöktől regisztrálhatnak a hazai települések, vállalatok és magánszemélyek a világszerte március 27-én tartandó Föld Órája akcióra a www.foldoraja.hu címen. Tavaly 67 magyarországi település és száznál több vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez, s kapcsolta le egy órára a világítást - közölteBalogh Alexandra, a szervező WWF Magyarország sajtószóvivője. A WWF idén is legalább ennyi résztvevő városra és cégre számít. A Föld Óráját idén negyedszerre szervezi meg a Természetvédelmi Világalap (WWF), hogy felhívja a figyelmet a bolygónkat fenyegető klímaváltozás veszélyére. A 2007-ben Sydneyből kiinduló akcióhoz tavaly már világszerte 88 ország közel négyezer városa csatlakozott. A Föld Óráját idén is több sztár és híresség népszerűsíti, így például Gisele Bündchen brazil szupermodell, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) jószolgálati nagykövete, Tom Jones énekes, valamint a Nobel-békedíjas Desmond Tutu, a dél-afrikai Fokváros egykori anglikán érseke.

Forrás: greenfo/mti, 2010.03.02.


European Cities Marketing: Cél a fenntartható turizmus

2010. március 01.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A múlt héten (február 24-27 között) rendezték a European Cities Marketing (európai városi turisztikai hivatalok szervezetének) tavaszi konferenciáját Turkuban, Finnországban, amelynek egyik kiemelt témája a környezettudatos turizmus és a fenntartható fejlődés. A nemzetközi eseményen a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. is képviseltette magát.

A turizmus a világgazdaság egyik legjelentősebb, egyre növekvő ágazata, a gazdasági válság ellenére is. A turizmus összetett rendszere a gazdasági környezeten kívül kapcsolatban áll a társadalmi, politikai, technológiai, kulturális és természeti környezettel is, ezért fejlődése a felsorolt tényezőkre is hatással van. Mint ahogy a konferencia nyitónapján is elhangzott, óriási felelőssége van a környezet alakításában a turizmusnak, ezért rendkívül fontos olyan technikák, módosítások bevezetése, amelyek lehetővé teszi a környezet kímélését a minőségre és növekedésre gyakorolt negatív hatás nélkül. A találkozó ezekre a módszerekre kínált alternatívákat, mutatott be esettanulmányokat elsősorban a témában már fejlettebb, környezettudatos nyugati/skandináv városok mintája alapján.

Olvassa el az eredeti cikket on-line itt, vagy töltse le pdf-ben innen.

Forrás: Napi Turizmus, 2010.03.01.


Nemzetközi zöld rendezvények

2010. március 01.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Három új nemzetközi zöld rendezvény időpontja látott napvilágot. Időrendi sorrendben ezek a New England Eco-Hospitality Expo (május 25), a Green Travel Summit (június 10-11), és a West Coast Green Lodging Konferencia (augusztus 22-25). A rendezvények mindegyikének az Egyesült Államok ad otthont.

További információért kattintson ide, vagy töltse le az eredeti cikket pdf-ben innen.

Forrás: www.greenlodgingnews.com, 2010. 02.22.


Meghatározták a „2010 UK Sustainable Event Summit” időpontját

2010. február 25.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

2010_UK_Sustainable_Event_Summit

A rendezvényszervező szakemberek április 19-én gyűlnek össze a londoni One Wimpole Street rendezvényközpontban, hogy megvitassák, hogyan csökkenthetik rendezvényeik környezetre gyakorolt negatív hatásait. A nap fő témája a fenntarthatóságról szerzett ismeretek bővítése az alapoktól (pl.: lámpák lekapcsolása, kétoldalas nyomtatás) az összetettebb problémákig. A szakelőadások és a szekcióülések témái nagyon sokszínűek. Foglalkoznak a közlekedéssel, az energiával, a hulladékkezeléssel, a beszerzéssel, a BS 8901-gyel és a szociális felelősségvállalással. A nap folyamán a szekciók megvizsgálják, hogy a műszaki fejlődés, mint például a videó-konferencia elterjedése, hogyan befolyásolhatja a rendezvények fenntarthatóságát.

További információkért látogasson el a www.sustainableeventssummit.com weboldalra!

Forrás: www.meetingsreview.com


Ingyenes tanulmány a környezetbarát utazókról

2010. február 24.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
CMIA turizmussal kapcsolatot kutatások szakértői, a Community Marketing Inc. kiadta első, zöld utazókról szóló felmérésének eredményét (1st Annual CMI Green Traveler Survey Report). A tanulmány a turizmus legátfogóbb kutatása a fenntartható utazási szokásokról, amely fontos információkkal szolgálhat azoknak a szolgáltatóknak, akik a "zöld piac" felé kívánnak nyiltni.
Az angol nyelvű tanulmány ingyenesen hozzáférhető: kérjük küldjön egy levelet a report@CMIgreen.com e-mail címre neve, cége és pozíciója megjelölésével.
Forrás: DMAI hírlevél

Zöld konferencia program a Chemoltól

2010. február 20.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Chemol TravelA Chemol Travel Magyarországon elsőként kínál környezetbarát konferenciaszervezői programot társadalmilag felelős partnereinek. A program egyik fontos eleme, hogy a rendezvény szervezésével kapcsolatos adminisztráció papírigényét minimálisra csökkenti az Iroda, továbbá igyekszik olyan szolgáltatókkal dolgozni (helyszínekkel és beszállítókkal egyaránt), akik maguk is törekszenek tevékenységük káros hatásainak csökkentésére. A program lehetőséget kínál a megrendelőnek arra, hogy újrahasznosított anyagból készült kongresszusi táskát, jegyzetblokkot, stb. adjon a résztvevőknek. További fontos opció, hogy a catering cégektől is újrahasznosított papírszalvétákat igényelnek a rendezvényre, hiszen egy ezer fős kongresszus esetén legalább 100 ezer db szalvéta kerül felhasználásra. Bár az újrahasznosított termékek beszerzési ára esetenként magasabb lehet, mint nem környezetbarát társaié, rengeteg egyszerű "zöld" gyakorlat van, amellyel a rendezvény szervezésének kiadásai csökkenthetőek. A környezetbarát megoldásokkal pedig nem elég, hogy növelhető a résztvevők elégedettsége, de példát is mutathatunk, illetve kiemelkedhetünk versenytársaink közül.
A Chemol Travel szeretné, ha rendezvényeit olyan helyszíneken bonyolíthatná le, amely fűtése, világítása, stb. környezetkímélő rendszerekkel működik, hiszen "zöld" rendezvényhelyszínekre a nemzetközi piacon is egyre nagyobb igény mutatkozik.

2009 Szeméthegyek Kihívás

2010. február 18.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Trash ChallengeLemaradt a GMIC 2009-ben szervezett Trash Challenge ("Szeméthegyek Kihívás") akciójáról? Ne aggódjon, a GMIC összegűjtötte és hozzáférhetővé tette a legjobb gyakorlatokat weboldalán, és 2010-ben is folytatja a programot.
Mondja el véleményét a programról, illetve ossza meg saját környezetbarát gyakorlatait a többiekkel!
Küldje be, hogyan tervezi csökkenteni a rendezvényei során keletkezett hulladékot, és adja meg magának a lehetőséget, hogy ötleteit mások is olvashassák a kezdeményezés honlapján, vagy a GMIC blogjában! Írjon a challenge@greenmeetings.info-ra!
Source: www.greenmeetings.info

Vélemény: Tegyük szükségtelenné a "zöld" jelzőt

2010. február 16.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Azok a veterán hivatásturisztikai szakembereknek, akik részt vettek a Green Meeting Industry Council múlt heti Sustainable Meetings konferenciáján Denverben, nem fognak megelégedni azzal, hogy a "zöld rendezvények" kifejezést csupán szakmai jelmondattá tegyék. Amire elérik kitűzött céljaikat, a fenti kifejezést nem is akarják már a szakmai szószedetben látni. Nem azért, mert a fenntarthatóságot egy gyorsan múló szeszélynek gondolják, hanem azért, mert már látjak a napot, amikor minden rendezvény környezettudatos lesz.
Olvassa el az eredeti cikket itt, vagy töltse le pdf-ben innen.
Írta: Mitchell Beer, CMM
Forrás: www.meetingnet.com

IMEX és GMIC együttműködés a Nemzetközi Zöld Díjakért

2010. február 13.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
New VisionAz IMEX és a GMIC ebben az évben is együttműködik a Nemzetközi "Zöld" díjak szervezésében és lebonyolításában, amellyel a MICE iparágon belüli kiemelkedő környezeti felelősséget kívánják elismerni. A díjak három kategóriában - Zöld Rendezvény Díj, Zöld Beszállító Díj, Zöld Kiállító Díj és Közösségi Elkötelezettség Díj - kerülnek kiosztásra.
Az utolsó körös (korábbi díjazottak) versenyzők a IMEX gálavacsora alatt is elismerésre kerülnek, illetve megjelennek az IMEX napi kiadványában, az IMEX Briefing-ben, az IMEX Társadalmi Felelősségvállalás standján, illetve a GMIC által szervezett éves Sustainable Meetings Konferencián, és a GMIC és az IMEX honlapján.
A díjakra 2010 február 28-ig fogadják el a jelentkezéseket.
További információk a jelentkezésről a GMIC honlapján találhatóak.

II. Magyarországi Klímacsúcs

2010. február 11.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Klíma KlubKoppenhága után: Környezettudatos gondolkodást, politikát és cselekvést a fenntartható fejlődésért
Célja a közös párbeszéd előmozdítása a tudomány, a gazdaság valamint a politikai élet magas rangú képviselői között a környezettudatos gondolkodás és a fenntartható fejlődés elérése érdekében.
HELYSZÍN Danubius Hotels Group Radisson Blu Béke Hotel
IDŐPONT 2010. február 19. 9:00
RÉSZVÉTELI DÍJ 20.000 Ft+áfa (a részvétel regisztrációhoz kötött)
További információ a rendezvényről

m&it aukció február 18-ig!

2010. február 10.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Charrity Auction
A korábbi évekhez hasonlóan magyar szolgáltatók felajánlásait is megtalálhatjuk a Meetings & Incentive Travel Magazine idei aukciós listájában. Az aukció során befolyt összeggel a szervezet az etiópiai Kalela Egészségügyi Központ számára kíván rohamkocsit és egyéb felszereléseket vásárolni, a cél 45.000 GBP összegyűjtése.
Bíztassa Ö is partnereit és ismerőseit, hogy licitáljanak a Radisson Blu Béke Hotel, a Ramada Resort Aquaworld Budapest, a Mercure Budapest Buda, vagy az Adina Apartmanház ajánlatára, hiszen nem csak egy budapesti utat nyerhetnek, hanem egyben számtalan rászorulónak nyújtanak segítséget!
Az felajánlott szolgáltatásokra február 18-ig lehet licitálni, itt.

A nizzai karnevált a környezetvédelem jegyében rendezik meg idén

2010. február 09.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Nizzai karneválA természet- és a környezetvédelem jegyében A kék bolygó királya címmel rendezik meg február 12-től 28-ig a híres nizzai karnevált, amely az egyik legnagyobb ilyen mulatság a világon.
Dél-Franciaország 500 ezer lakosú tengerparti nagyvárosába évente több mint egymillió ember érkezik, hogy élvezze az egyre színesebb, látványosabb téltemető vigasságot. A Földet mint kék bolygót a már elkészült plakátokon a mesebeli békakirály öleli magához. Mivel a téma az ökológia, ezért az extravagáns kosztümökben felvonulók, a gólyalábasok a Föld történetét elevenítik fel. A természetvédelem jegyében 20 olyan, virágokkal díszített kocsi fog végiggördülni a főutcán, amely szén-dioxid-kibocsátását maximálták - olvasható a www.nicecarnaval.com honlapon. Január végétől a városban és környékén virágzik a mimóza, nagy üvegházakban pedig a felvonulást díszítő virágok - szegfűk, gerberák, verbénák - tömegét tenyésztik a karnevál idejére. Ezer muzsikus és táncos szórakoztatja majd a vendégeket platós, feldíszített teherautón vonulva. Esténként tűzijátékban gyönyörködhet a szórakozni vágyó tömeg. A karnevál idejére a várost is földíszítik, kirakatversenyt rendeznek, mert a karnevál előkészítése és megrendezése komoly iparággá fejlődött. Az ott élő családoknak ad hagyományos munkát a vigadalom, másrészt pályázatokat írnak ki nemcsak az utcák díszítésére, hanem fölvonuló bábok, humoros figurák megtervezésére is. A környezet védelme érdekében már a múlt nyáron megkezdődött Nizzában a Velobleu (kék bicikli) program. Ennek keretében - párizsi mintára - külön kerékpárúton 175 megállót, biciklitárolót létesítettek egymástól 300 méterre kártyás parkolóórával, de mobiltelefonon is lehet bérelni a kék bicikliket Nizzában.
Forrás: Napi Turizmus

Sztárszakácsok főznek Haiti megsegítéséért

2010. február 05.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Jótékonysági vacsorát szervez a Vendég & Hotel szaklap, a Baptista Szeretetszolgálat és a Bocuse d’Or Akadémia a Haiti földrengés áldozatainak megsegítéséért február 17-én a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben, a Roosevelt téren. Amit kínálnak: látványkonyhát Buday Péterrel, a Bocuse d’Or Hungary szakácsverseny döntőjébe jutott sztárséfekkel, a Bocuse d’Or Akadémia elnökével és id. Varnus Xavér zongorajátékával. Fejenként legalább ötvenezer forintos adományokkal lehet részt venni a többfogásos exkluzív vacsorán 19 órától. A vacsorához felszolgált italokat támogatásként a Zwack Ház, a helyszínt pedig a Sofitel biztosítja. Jelentkezés: haitivacsora@vendeg.hu.

Forrás: TTG Hungary

A Rendezvény Erdő

2010. február 04.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Trees for lifeA hivatásturizmusban egyszerű csak beszélni, beszélni és beszélni. Sokszor csupán ennyi is, amit teszünk. Nem sokkal ezelőtt néhányan elkezdtek a szakma zöldítéséről beszélni, mert ez volt a "trendi", de semmilyen valódi lépést nem tettek az ügyben - csupán marketing és PR fogás volt. Szerencsére elég gyorsan túlléptünk ezen az időszakon, és manapság tagadhatatlan az egészséges és környezetbarát társadalom iránti igény.
A Meeting Media Company, a HeadQuarters és a MIM magazinok kiadója is úgy döntött, saját kezébe veszi az ügyet. Természetesen a kiadványokat újrahasznosított papírra nyomtatja a cég, és repülő helyett igyekszik munkatársait vonattal utaztatni, ám ennél valami többre is vágyott: valamire, amihez minden szakmabeli hozzájárulhat. Ezért a cég vásárolt egy földterületet a kaledóniai erdőben , Skóciában, a világhírű Trees for Life projekt keretén belül. Az eredeti elképzelés szerint ide minden kapcsolódó alkalommal (konferenciák, találkozók, stb) elültetnek egy Rendezvény Fát. Ebben az évben például az Adelaide Konferencia Központnak gratulált a kiadó íly módon a nagyszerű környezetbarát kezdeményezéseihez. És ez így megy majd egészen addig, amíg mi, a hivatásturisztikában dolgozók egy egész Rendezvény Erdőt ültetünk el!
Adakozzon a projektnek itt! (Minden 5 GBP adomány jelent egy fát.)
További információk itt

Pirosba öltözik a Lánchíd 19

2010. február 03.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Pirosban a NőkértA budapesti Lánchíd 19 design hotel csatlakozott a Szív Világszövetség által elindított Go Red For Women mozgalom hazai kezdeményezéséhez, mely a nők szív- és érrendszeri betegségeire hívja fel a figyelmet. A program keretében 2010. február 6-án délután négy órától a szálloda interaktív homlokzata piros színben világít.
Kevesen tudják, de a nők 57 százalékának szív- és érrendszeri betegség okozza a végzetét. A Szív Világszövetség (World Heart Federation) és az Amerikai Szív Szövetség (American Heart Association) elindították azt a mozgalmat, mely az egész társadalmat igyekszik tájékoztatni arról, hogy a szívroham kockázata ugyanúgy fenyegeti a nőket, mint a férfiakat. A nemzetközi Go Red for Women mozgalom már világméretű, szimbóluma szép piros női ruha lett.
Magyarországon a Pirosban a Nőkért mozgalom kezdeményezője a Magyar Nemzeti Szívalapítvány, a Magyar Kardiológusok Társasága támogatásával. Az ország legnevesebb divattervezői és a közélet neves hölgyszereplői is a mozgalom mellé álltak.
Forrás: Turizmus Bulletin

Qatartól Belgiumig a konferencia központok a napelemek felé fordulnak

2010. február 02.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
QatarA kongresszusi központok napelemmel való felruházása egyre terjedő trend a világ minden táján. A ghenti Flanders Expo-ra például éppen most helyeztek fel 1.87 megawatt teljesítményű panelt. A berendezés 1.5 millió kilowatt óra energiát termel egy évben.
Az Ecofriend jelentése szerint Quatarban a Nemzeti Kongresszusi Központ saját energiafogyasztásának 12.5%-át fogja a napból nyerni. A rendszer 3600 négyzetméternyi napelemből fog állni, és az épület, amely várhatóan 2011-re lesz kész, LEED Gold minősítést kíván elérni.
Több sikertelen próbálkozás után a Minneapolis Konferencia Központ napgyűjtő rendszerének beruházását is elfogadta az önkormányzat, írja az MPRNews. A központ körülbelül energiájának 5%-át fogja adni a 600 kilowattos rendszer, amely 2600 panelből áll majd.
2008-ban az Atlantic City Konferencia Központ is elkezdte tervezni a 13.321 napelemes panel felszerelését 290.000 négyzetméterre, amely az egész tető körülbelül kétharmdát foglalja el.
Forrás: www.environmentalleader.com

Egy hét múlva kezdődik a Sustainable Meetings Conference

2010. február 01.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
SustainableMeetingsConference
A Green Meeting Industry Council’s (GMIC) éves Észak-amerikai konferenciája február 9 és 11 között kerül megrendezésre Denverben, Colorado államban.
"A GMIC éves konferencia a legfontosabb, a rendezvények káros környezeti hatásait megvitató fórum, amelyen mind rendezvényszervezők, mind rendezvényhelyszínek részt vesznek, hogy megvitassák a hivatásturisztikát érintő fenntarthatósági témákat" - mondta Amy Spartisano, a GMIC elnöke, aki a MeetGreen szervezet vezetője is. "Az idei rendezvényen megtudhatjuk, milyen fontos a környezetvédelmi sztenderdek felállítása, illetve a nemzetközi környezeti jelentések, amelyek legjobb gyakorlatai keretet adhatnak a hivatásturisztikai iparágnak."
A GMIC 2010 vitaindító előadását Annie Leonard tartja, aki a "The Story of Stuff" online filmek házigazdája. A körülbelül 20 perces filmek a különböző termékek készítésének és fogyasztásának rejtett környezeti és társadalmi (k)árát mutatják be. A filmeket 2007 decemberi indulásuk óta 6.5 millióan nézték meg a világ 200 országából.
A konferenciáró további információkat az alábbi linken találnak: www.sustainablemeetingsconference.com
Forrás: www.greenlodgingnews.com

ISO 20121: Valóban szükségünk van egy globális sztenderdre a fenntartható rendezvényekhez?

2010. január 28.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Az elmúlt évben a hivatásturisztikát ért csapások következményeként érthető, hogy a szakma szeretné felhívni a figyelmet a különböző rendezvények, találkozók, konferenciák, fesztiválok különleges társadalmi, gazdasági és környezeti hatásaira. Mindemellett, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyék ezt az iparágat, mindenképpen foglalkoznunk kell péládul e rendezvények után maradó hulladék tömegével, illetve azok további negatív társadalmi és környezeti hatásaival.
A szakma globális törekvéseinek harmonozációjára a nemzetközi sztenderdeket kialakító szervezet, az ISO elhatározta, hogy kifejleszt egy nemzetközi alapot a fenntartható rendezvények menedzselésére. Mindezt egy új projekt csapattal teszi meg, az ISO/PC 250-nel (Sustainability in Event Management), amelybe körülbelül 30 ország már be is kapcsolódott résztvevőként vagy megfigyelőként.
Olvassa el az eredeti cikket online itt, vagy töltse le pdf-ben innen.
Forrás: www.meetingsreview.com

A kereslet kielégítésére megalakult a Sustainable Events Limited

2010. január 26.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Megalakult a Sustainable Events Limited, hogy segítséget, támogatást és konzultációs lehetőséget biztosítson a hivatásturisztikai szakma számára.
Fiona Palham felelős a csapat megalakításáért, amely az Oranize This és a Positive Impact szervezeteket is vezeti. Pelham elmondása szerint ez elmúlt évben hozzájuk érkező megannyi kérdés és segítségkérés alapján döntött a Sustainable Events megalakítása mellett.
Pelham továbbá választott elnöke az MPI Nagy-britanniai és írországi szekciójának, és társelnöke az ISO 20121 sztenderdnek (a nemzetközi fejlesztés a BS8901 alapján).
További információ: http://www.eventsustainability.co.uk/pages/index.php
Forrás: www.meetpie.com

Közösen lép fel az Accor és a Pasteur Intézet az újonnan felbukkanó betegségek ellen

2010. január 10.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
InstitutPasteurA Pasteur Intézet és az Accor innovációs együttműködést hoz létre, melynek keretében az utazókat egészségügyi információkkal és betegség megelőzéssel kapcsolatos tanácsokkal látják el. Az Accor hálózatába tartozó 4000 szálloda és 150.000 alkalmazott társadalmi elkötelezettségét 2006. óta az „Earth Guest”, azaz „Vendégek a Földön” program motiválja. A program nyolc fő témakör köré szerveződik, melyek egyike az AIDS és a malária ellen hatékony nemzetközi megelőző kampányok révén folytatott harc. Január 19-őtl az Accor csoport úgy döntött, hogy együttműködési megállapodást köt a Pasteur Intézettel és azonnal hatályba léptet két széles körű kezdeményezést, jelentősen megerősítve részvételét az összes újonnan felbukkanó betegség elleni harcban.
Az Accor csoport finanszírozásában egy egészségügyi információs és betegségmegelőzési weboldal jön létre Pasteurtravel.com néven, ahol az információkat angolul és franciául teszik közzé.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

VÉLEMÉNY Todd Demorest: CSR-rel fűszerezett csapatépítés

2010. január 08.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Manapság egyre több cég kombinálja össze CSR tevékenységét az alkalmazottaknak szervezett csapatépítő tréningekkel. A vállalatok nem engedhetik már meg maguknak, hogy a cspatépítés csupán a szórakozásról szóljon; egyre inkább fontossá válik, hogy növeljék az egyének döntési képességét, illetve csökkentsék a beilleszkedés időtartamát az alkalmazottak másik csoportba való áthelyezésekor.
Ezek a hibrid csapatépítő tréningek nagyszerű lehetőséget nyújtanak arra, hogy a cég filozófiáját, értékeit megerősítsék az alkalmazottakban. A résztvevőknek lehetőségük van, hogy jobban megismerjék a munkatársaikat mialatt segítséget nyújtanak a rászorulóknak, házakat vagy játszótereket építenek, stb.
Olvassa el az eredeti cikket itt, vagy töltse le pdf-ben innen.
Forrás: www.meetingsnet.com

A COP15 konferencia BS8901 minősítést kapott

2010. január 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
A COP15, az Egyesült Nemzetek Klímakonferenciája megkapta a nemzetközileg elismert BS8901 fenntartható rendezvényszervezésért járó minősítést.
További információ: Sustainability COP15

Olvassa el az eredeti cikket itt, vagy töltse le pdf-ben innen.
Forrás: www.conworld.net

Mentsük meg a gyermekeket!

2010. január 05.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
savethechildrenA CAT Publications idén is buzdítja a MICE szakmában dolgozókat, hogy fogjanak össze egy jótékonysági akció keretében. Az aukció során befolyt összeggel a Kelela Egészségügyi Központ (Etiópia) számára vásárolnak mentőautót.

Az aukcióra felajánlottakra január 27-től február 17-ig lehet majd licitálni. Felajánlásaikat kérjük küldjék akár a Magyar Kongresszusi Iroda munkatársainak, akár közvetlenül az alábbi címre.
További információ: Liz Coleridge (lcoleridge@cat-publications.com; +44 (0) 1342 306723)

Zöldebb rendezvények szervezése - egy praktikus út az ökológiai lábnyom csökkentésére

2010. január 04.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Megjelent a Certain Software, Inc. és a ClimatePath közös kiadványa (White Paper) rendezvényszervezőknek arról, hogy hogyan tudják rendezvényeik ökológiai lábnyomát csökkenteni.

További információk és letöltés: Certain's Greener Events Initiative
Forrás: http://www.conworld.net