Felhívás
A Magyar Turizmus Zrt., Magyar Kongresszusi Igazgatóság részvételi felhívást tesz közzé Konferencia (KNP), valamint Sport Nagyköveti Programra (SNP).
A Konferencia Nagyköveti Program célja nemzetközi szervezetek megnyerése, hogy üléseik Magyarországon kerüljenek megrendezésre.
A Programon részt vehet minden olyan magyar szervezet, amely valamely nemzetközi szervezet tagszervezete, és esélyt lát a nemzetközi konferencia Magyarországra hozatalára. Anyagilag is támogatjuk az elnyeréshez szükséges feltételek biztosítását, a rendezvény megpályázási költségeinek legfeljebb 80%-áig, maximum bruttó 3 millió forintig.
A részvételi kérelem folyamatosan, magyar nyelven, formanyomtatványon nyújtható be. A részvételi felhívás és a formanyomtatvány a Magyar Kongresszusi Igazgatóságnál igényelhető, illetve az alábbiakban letölthető a weboldalunkról.
A Sport Nagyköveti Program célja, hogy Magyarországon minél több nemzetközi sport világesemény kerüljön megrendezésre, ami gazdagítja a magyar sport- és gazdasági életet, hozzájárul az ország pozitív nemzetközi megítéléséhez, továbbá közvetlen és közvetett módon erősíti annak turizmusát.
A Program keretében az országos sportági szakszövetségek és szövetségek, valamint sportszervezetek kérhetik az MT Zrt. szakmai és anyagi támogatását az adott nemzetközi sportesemény Magyarországon történő megrendezési jogának elnyeréséhez (pályázatához), a pályázat költségeinek 80%-áig, maximum bruttó 3 millió forintig.
Tisztelt Kollégák, Leendő Nagyköveteink!
Az Önök segítségére is szükségünk van a Konferencia és a Sport Nagyköveti Program sikeres működtetéséhez. Kérjük, hogy kapcsolataik révén népszerűsítsék a Programokat és álljanak a kezdeményezés mellé, hogy közös erővel minél több nemzetközi konferenciát nyerhessünk meg országunk számára!
Magyar Turizmus Zrt.
Magyar Kongresszusi Igazgatóság
Letölthető nyomtatványok:
Részvételi felhívás - KNP 2012
Részvételi formanyomtatvány - KNP 2012

