Ökoturisztikai fejlesztés a Kaposvár melletti Deseda-tónál

2012. május 15.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Félmilliárd forintból - 341 millió forint európai uniós támogatással - hidak, ökoturisztikai útvonal, kilátó, látogatóközpont és esőbeálló épül a Desedán, Magyarország leghosszabb mesterséges tavánál - ismertette a fejlesztési terveket Szita Károly Kaposvár polgármestere (Fidesz) hétfőn a helyszínen sajtótájékoztatón.

A 8 kilométer hosszú Deseda kedvelt horgászparadicsom és üdülőhely, de szeretnénk, hogy országszerte is ismert legyen - hangsúlyozta Szita Károly. Hozzátette: a fejlesztéseket úgy hajtják végre, hogy környezetkímélő módon mutathassák be a természeti értékeket, és megteremtik, illetve bővítik a természetközeli, aktív kikapcsolódás lehetőségeit.
A Vianova Kft. szakemberei hétfő délután kezdték meg a kivitelezést. Daruval a helyére emelték egy híd egyik elemét, amelyet uszállyal szállítottak a helyszínre. Szőke Attila, a cég igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a 41 méter hosszú, 2,6 méter széles híd mellett épül egy nagyobb, 87 méter hosszú híd is, amely a tó keleti oldalán lévő öböl becsatlakozásánál köti össze a két partot.

A polgármester ismertetése szerint a fejlesztési program keretében kiépül egy öko-túraútvonal, amelynek nyomvonala követi a Deseda tó 26 kilométer hosszú partvonalát, így az egész tavat körbe lehet majd sétálni és biciklizni. A strand mögött felépülő látogatóközpont környezetismeret és biológia óráknak, előadásoknak is otthont ad majd, a part egy másik pontján pedig egy négyszintes kilátóból lehet majd megcsodálni a panorámát. A hidak várhatóan már a nyárra, a többi létesítmény az őszre készül el.
A Kaposvár melletti Deseda tavat 1974-ben duzzasztották fel úgy, hogy a Deseda-patakot völgyzáró gáttal elzárták.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

A polgármester ismertetése szerint a fejlesztési program keretében kiépül egy öko-túraútvonal, amelynek nyomvonala követi a Deseda tó 26 kilométer hosszú partvonalát, így az egész tavat körbe lehet majd sétálni és biciklizni. A strand mögött felépülő látogatóközpont környezetismeret és biológia óráknak, előadásoknak is otthont ad majd, a part egy másik pontján pedig egy négyszintes kilátóból lehet majd megcsodálni a panorámát. A hidak várhatóan már a nyárra, a többi létesítmény az őszre készül el. A Kaposvár melletti Deseda tavat 1974-ben duzzasztották fel úgy, hogy a Deseda-patakot völgyzáró gáttal elzárták.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Milliárdok az erdő turisztikai hasznosításáért

2012. május 03.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A napokban zárult le az Ipoly Erdő Zrt. természetvédelmi és turisztikai célú, több éves projektje, amelynek alkalmából pénteken szakmai konferenciát tartottak az ország távoli vidékeiről is ideérkező erdészek számára Nagymaroson. Az összesen 2 milliárd forintot meghaladó – ebből 1,1 milliárd forintnyi értékű turisztikai - beruházás a táj megóvását, szakmailag korrekt és korszerű használatát célozza. A fejlesztések 90 százalékban uniós pénzekből valósultak meg. Gáncs Viktor, az összetett – részben a szlovák határon
átnyúló – projekt menedzsere, erdészeti vezető hangsúlyozta: 2007-ben döntöttek úgy hogy az erdő védelme érdekében és az erdei turizmus feltételeinek javításáért pályáznak. Az is fontos cél volt, hogy a projekt a helybéliek számára munkahelyeket teremtsen. Most a program II. szakasza zárult le. A turisztikai fejlesztések közé tartozik a katalinpusztai fogadóközpont, a balassagyarmati kirándulóközpont, az erdei iskolák és ifjúsági szállások korszerűsítése, az erdei kisvasutak rekonstrukciója, a túrázók számára szükséges pihenőhelyek létesítése.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Átadták a Tisza-tavi Ökocentrumot

2012. május 03.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízi akváriumrendszere is helyet kapott a Tisza-tavi Ökocentrumban, amelyet pénteken avattak fel Poroszlón. A 2,2 milliárd forintos beruházás keretében, az Új Széchenyi Terv támogatásával elkészült ökocentrum a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi
élővilágát mutatja be. Az akváriumon kívül kiállítótermek, 3D-s mozi és kilátó is helyet kapott a 2.600 négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely egy 7 hektáros tóparti kert közepén épült fel. Mint azt Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az avató ünnepségen elmondta: az ökocentrum megépítésével olyan beruházás valósult meg, amely hosszú távon fogja segíteni a térség és az ország fejlődését. Ehhez egy több mint egy évtizedes folyamat vezetett el, hiszen az akkori kormányzat 2001-ben döntött a fejlesztés előkészítéséről; ezért, és az azóta eltelt időben született döntésekért köszönet illet minden döntéshozót, aki hozzájárult a projekt sikeréhez - fogalmazott. A komplexumban két interaktív kiállítás is helyett kapott "Makrovilág földinfó" és "Éjszakai erdő" címmel, az önálló ökoszisztémát rejtő akváriumrendszerben pedig a látogatók olyan, Magyarországon egykor őshonos óriási vizákat is láthatnak, amelyek akár 3 méteresre is megnőnek.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Energiatakarékos és akadálymentesített lesz a Rudas

2012. április 26.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Végre – kiáltanak fel mindazok, akik a Rudas gyógyfürdő környékén autóznak vagy utaznak villamoson, buszon: sok évtizednyi Csipkerózsika álom után végre megszépül a Rudas fürdő, és nemcsak küllemében. Bővül a szolgáltatások köre és energiatakarékos üzemmódra cserélik a világítótesteket.

Amint arról a kerületi média is beszámol, az eredeti állapotot állítják vissza, a homlokzat és a tetőszerkezet ugyanolyan lesz, mint 150 évvel ezelőtt, viszont rámpákkal és lifttel segítik a mozgáskorlátozottak és a nehezen járók közlekedését. Átjárót építenek ki az uszoda és a gőzfürdő között, a büfé és a hozzá tartozó konyha a megnövekedett gasztronómiai igényeket elégíti ki. A bejáratnál és a kijáratnál új vizesblokkok kapnak helyet. Korszerűbb, energiatakarékosabb lesz a fűtési és szellőztetési, valamint a világítási rendszer.

A Rudas fürdő helyén már a tatárjárás idején működött melegvizes ispotály, amelyet aztán a törökök az 1500-as évek második felében építettek ki, középmedencés kialakításúra.

Forrás: turizmus.com

Kulcskártyát fából, energiát ételmaradékból

2012. április 13.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Planet 21 néven 2015-ig ütemezett világméretű programot indított az Accor. Április 12-én, Budapesten, a Novotel Danube-ban sajtótájékoztató keretében mutatták be a vállalatóriás több mint 4.000 szállodájára, így a magyarországi házakra is érvényes programot, amely a fenntartható fejlődés megvalósítását célozza meg. Az Accor tegnap közzétett kommünikéje szerint a PLANET 21 a XXI. század legégetőbb kihívására igyekszik választ adni. Arra, hogy hogyan kell termelő- és kibocsátó folyamatainkat megreformálnunk úgy, hogy megvédjük egészségünket és a földi ökoszisztémát. A PLANET 21 stílszerűen 21 feladatot tűz ki és ugyanennyi számszerűsíthető célt rendel hozzájuk. Az Accor által 2015-ig megvalósítandó célok közé tartozik a dolgozók képzése a hotelekben előforduló fertőzések 95%-ának megelőzése érdekében, kiegyensúlyozott táplálkozás népszerűsítése az intézmények 80%-ában, a környezettudatos termékek használata a hotelek 85%-ában és a víz- és energiahasznála mérséklése 15%-kal a saját- és 10%-kal a cég által üzemeltetett további hotelekben.” A sajtótájékoztatón – amelyen az Accor Magyarország részéről Antoine Guego vezérigazgató, Kormány Balázs, a PLANET 21 magyarországi bevezetésének vezetője, valamint Kollin Gergely, a Novotel Budapest Danube igazgatója adott tájékoztatást – olyan különlegességeket is megtudhattunk, mint pl. azt, hogy a Duna-parti szállodában fából készült kulcskártyát kapnak a vendégek, vagy, hogy a szállodák ételmaradékát egy olyan cégnek adják át, amelyik egy speciális eljárással energiát állít elő belőle.

Forrás:Turizmus Panoráma Bulletin

A Marriott februárban kiemelten támogatja az SOS Gyermekfalvakat

2012. február 03.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

you_eat_we_give_logo

Ön ebédel vagy vacsorázik, a Marriott adományoz – ez a szlogenje annak a jótékonysági akciónak, amelyről a Budapest Marriott Hotel és a Courtyard by Marriott Budapest City Center vezetői számoltak be a csütörtöki sajtótájékoztatón. A budapesti szállodák februárban minden főétkezés árából egy eurót az SOS Gyermekfalu Magyarország javára utalnak át.Az akció része az európai You Eat, We Give programnak, amelynek célja a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítását segítő alap létrehozása. A World of Opportunities kezdeményezés keretében a 280 európai Marriott szálloda hátrányos helyzetű fiataloknak nyújt segítséget, szakképzést és egyéb lehetőségeket biztosítva. Amint Robert Grader, a Duna-parti Marriott igazgatója hangsúlyozta, nemcsak ilyen módon támogatják a gyermekeket, hanem önkéntes munkát végeznek, részt vesznek a szakképzésükben, és különféle, a működéshez szükséges tárgyakat is rendelkezésükre bocsátanak. Februárban várhatóan másfélmillió forinttal lesz a gyermekeket nevelő intézmény az akció eredményeképpen gazdagabb. Jávorszky Iván, az SOS Gyermekfalu Magyarország igazgatója elmondta, a szállodacsoporttal nem újkeletű az együttműködésük. Az SOS Gyermekfalu Magyarország védőszárnyai alatt jelenleg 350 gyermeket és fiatalt nevelnek.

Forrás: Panoráma Bulletin

Kampány indult a helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzésére

2012. február 03.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzésére több mint 2.600 hazai élelmiszertermelő elérhetőségeit tartalmazó nyilvános, helyi termelői adatbázist hoztak létre termelői szervezetek az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával. Az online adatbázis, a www.keresdahelyitkampany.hu, a VAN alapítvány "Keresd a helyit!" elnevezésű közösségi programjának egyik eleme. Az alapítvány közleményében azt írta: a szemléletformáló, komplex kommunikációs kampány a helyi élelmiszerek fogyasztására ösztönöz Magyarország hat vidéki régiójában. A 2011 decemberében elindított "Keresd a helyit!" program fő célja, hogy informatív és szemléletformáló módon – a fogyasztók, a termelők és a helyi gazdaság szempontjait egyaránt hangsúlyozva – hívja fel a figyelmet a helyi élelmiszerek fogyasztásának fontosságára. A kampány elsődleges célja, hogy változatos és a közvéleményt széles körben elérő kommunikációs eszközök és csatornák bevonásával ismertesse meg a helyi termékek fogyasztásának előnyeit, például munkahelymegtartó és gazdaságélénkítő hatásukat, illetve azt, hogy célba juttatásuk alacsonyabb környezetterheléssel jár. A kampány során 2011 novemberében a VAN Alapítvány megbízásából egy átfogó, reprezentatív, telefonos kutatás készült a hat régióban (Nyugat-Dunántúl, a Közép-Dunántúl, a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, Dél-Alföld), amely során régiónként felmérték a helyi élelmiszerek fogyasztásának trendjeit. A kutatást a kampányidőszak végén, 2012 februárjában megismétlik majd, és a felmérés eredményeit regionális tájékoztatók keretében adja közre a VAN Alapítvány. A kampány intenzív kommunikációs szakaszában, 2011 decemberében átfogó marketingkommunikációs és sajtókampány kezdődött mind a hat régióban, amely jelenleg is tart. Regionális, kistérségi és helyi lapokban, helyi rádiócsatornákon, illetve országszerte 1200 óriásplakáton hívja fel a VAN Alapítvány a kampány legfőbb üzeneteire a figyelmet.

Forrás: turizmus.com

Sikeres volt a Lufthansánál a bioszintetikus üzemanyagok tesztelése

2012. január 11.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A bioszintetikus üzemanyag fél éves gyakorlati tesztelését követően a Lufthansa örömmel számol be az első pozitív eredményekről. A légitársaság összesen 1187 repülést hajtott végre bioüzemanyaggal Hamburg és Frankfurt között a projekt időtartama alatt. Az első számítások szerint ezzel 1471 tonnával csökkentette CO2-kibocsátását. Az elfogyasztott biokerozin-keverék mennyisége 1556 tonna volt.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Öko-kvízjátékkal ünnepelte a Tork és a WWF az Erdők Évét

2012. január 10.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A 2011-es Erdők Éve a zöld területek megőrzésének fontosságára és a fenntartható erdőgazdálkodásra hívta fel a figyelmet. E fontos esemény kapcsán az SCA Tork csapata a WWF Magyarországgal együttműködve kvízjátékot hirdetett öko-iskolák számára. A WWF és a Tork immár 3 éve működik együtt Magyarországon, így nem volt kérdés, hogy az Erdők Évében is közös programot indítanak. A Tork gyártója, az SCA a világ legzöldebb papírgyártó vállalataként, olyan aktivitást szeretett volna szervezni, melybe a jövő nemzedékét is bevonja, s melyben az környezeti nevelés is fontos szerepet kap. Ezért a WWF-fel közösen öko-higiéniai kvízjátékot hirdetett meg az öko-iskolák számára. A magyarországi öko-iskolák kapcsolattartói egy online kérdőívet kaptak; az ebben szereplő 11 környezetvédelemmel és erdőkkel kapcsolatos kérdés megválaszolására két és fél hetük volt. Végül 190 iskola töltötte ki a kérdőívet, de csupán 20%-uk válaszolt helyesen. Közülük sorsolták ki a három nyertes intézményt melyek egy igazán különleges nyereménnyel gazdagodtak. A három iskola mindegyike egy-egy jelképes „kis erdőt” kap ajándékba, amely a területen őshonos növényekből áll, 10 db facsemete és 10 db cserje alkotja. A fákat a tervek szerint 2012 tavaszán, a Föld napján ültetik el.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

A KLM dolgozói adományt gyűjtöttek

2012. január 02.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

Az AIR FRANCE KLM csoport magyarországi dolgozói — ahogyan egy éve megígérték — visszatértek a nehéz sorsú gyermekekhez. A tavalyi sikeres adománygyűjtés után idén ismét három gyermekotthonba juttattak el a dolgozók tartós élelmiszereket, ruhákat, az ünnepek előtt csokoládét és egyéb finomságokat. A dolgozók maguk kezdeményezték az akciót a tavalyi évben és nagy lelkesedéssel és erőbedobással saját költségükön szervezték meg az adományok eljuttatását a kelet-magyarországi gyermekeknek. Idén is több kartondoboznyi ajándék érkezett a mátészalkai, tiszadobi és nyírszőlősi gyermekekhez, akik hozzátartozóik nélkül töltik a szeretet ünnepét.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Hátrányos helyzetű gyermekek karácsonya

2012. január 02.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés

A Kék Duna Wellness Hotel menedzsmentje és dolgozói számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése, ennek jegyében hirdették meg a Hátrányos helyzetű gyermekek karácsonya, (Karácsonyi álmom) rajzpályázatát, Pest megye gyermekotthonai között. A program keretében a három korosztályban meghirdetett rajzverseny első három helyezett nevelőotthonának gyermekeit látták vendégül december 23-26. között a Kék Duna Wellness Hotelben, hogy a gyermekek részére egy különleges karácsonyi emléket ajándékozhassanak.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin