Hírek
Új konferenciaközpont a Syma Sport- és Rendezvényközpont háza táján
2007. december 28.
A mai Körcsarnok helyén magánvállalkozásban terveznek felépíteni egy új, 5140 fő befogadására alkalmas kongresszusi központot, amelyet egy zárt folyosó köt majd össze a már meglévő SYMA csarnokkal – tudtuk meg Szántó András ügyvezető igazgatótól, aki a tervezett új létesítmény beruházója. A Körcsarnok bontására – melyről érvényes engedéllyel rendelkeznek - csak a pekingi olimpia után, szeptember elsejével kerül sor, mert addig a sportolók ott edzhetnek. A tervek szerint a 2009. szeptember elsején nyíló multifunkcionális létesítmény a konferenciák mellett alkalmas lesz sportrendezvényekre, koncertekre, kiállításokra is. 500 autó befogadására alkalmas mélygarázs kialakítása is szerepel a tervekben, s további 1200 parkolóhelyet is létesítenek a D csarnok mellett. Az óriási komplexum engedélyezési tervei már folyamatban vannak, az 5-6 milliárd forint közötti beruházás kiviteli tervei márciusra készülnek el. A beruházáshoz a forrásokat részben saját erőből, részben hitellel tervezik biztosítani, de uniós pénzekre is nyújtanak be pályázatot. Az elképzelések szerint a konferencia központ a komplexum D csarnokában lenne, ahol a több, mint ötezer fős plenáris ülésteremhez több 300-500 fős szekcióterem, valamint további négy rendezvényterem kapcsolódna, melyekben a konferenciához kapcsolódó egyéb eseményeket, szolgáltatásokat - fogadást, vendéglátást is biztosítani tudnák. A D csarnok mellett felépülő multifunkciós kiállítási csarnok akár 4 óra alatt átalakítható lesz koncertek, vagy sportesemények megrendezésére. Összesen, a már meglévő kapacitásokat is figyelembe véve a tervek szerint akár 20 000 embert is le tudnak ülteteni. Megközelítési lehetősége mind személyautóval/busszal, mind tömegközlekedéssel kedvező, s a Danubius Hotels üzemelésében működődő, szomszédos Hotel Stadion 2008-ban négy csillagosra tervezett átalakítása is ideális lenne a kongresszusi turizmus feltételeinek biztosításához. A Syma Sport- és Rendezvényközpont az átalakításig is zavartalanul üzemel. Egymást érik a a különböző külsős és saját rendezvények. A közelmúltban zárult a hihetetlen érdeklődéssel kisért EDUCATIO 2008 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, s nagy lendülettel készülnek a „HUNGORO” 5.Nemzetközi ékszer és óraszalonra 2008. március 6-9 között, mely az ékszerész és órás szakma hazai csúcsrendezvénye.
Eredményes megjelenés az EIBTM vásáron
2007. december 05.
Sikerrel zárult a 2007. november 27-29. közötti, barcelonai EIBTM szakkiállításon való részvétel a Magyar Turizmus Zrt. számára. A 90 nm alapterületű standon összesen 18 magyar szolgáltató cég és a Magyar Kongresszusi Iroda képviselte a hazai hivatásturisztikai piacot. Nagy forgalomnak örvendhettek a magyar szakemberek köszönhetően a stand kitűnő, központi elhelyezkedésének, továbbá a népszerű attrakcióknak úgy mint borkóstoltatás és karikatúra- és sziluett-készítés a Duna-korzót imitáló fronton. A látogatók (Trade Visitors) mellett nagy számban érkeztek szakmai megrendelők, vevők is (Hosted Buyers) általános Magyarország-prezentációt meghallgatni a napi három előadás valamelyikére, illetve a Magyar Kongresszusi Irodával és a kiállító partnerekkel való tárgyalás végett. Összesen több mint száz Hosted Buyer kereste fel a Kongresszusi Irodát a kiállítás három napja alatt, és több tucat további partner jelentkezett be a kiállító cégekhez. Az EIBTM szervezői elégedettek: a tavalyi eredményekhez képest 20%-kal növekedett a látogatószám, így a következő 5 évben is Barcelona lesz a legnépszerűbb hivatásturisztikai vásár helyszíne. A jövő évi vásár dátuma 2008. december 2-4. "Jó hozzánk eljönni!”– 5 éves a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
2007. október 11.
Ötéves születésnapját ünnepli a Nyugat-dunántúli Régió egyedülálló, többfunkciós rendezvényközpontja, mely 2002. októbere óta megszépülve várja látogatóit. Az egykori művelődési ház, 1,6 milliárd forintos beruházást követően, ma három impozáns nagyteremmel (250 fő, 450 fő, 600 fő), öt szekcióteremmel (40 fő/terem), bruttó 510 m² kiállítói területtel, valamint modern technikával és vendéglátói szolgáltatásokkal várja látogatóit. A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ az elmúlt öt évet eredményesen zárta: százötvenezer feletti látogatószámmal, több mint félezer üzleti rendezvénynek, ebből harmincöt nagykonferenciának, és hasonlóan, többszáz saját szervezésű kulturális programnak adott otthont. Örömünkre szolgál, hogy Partnereink és Vendégeink rendszeresen visszatérnek hozzánk, és minden esetben elégedetten távoznak intézményünkből. Köszönjük, hogy látogatásukkal hozzájárultak eredményeinkhez, és rendezvényeikkel színesítették a Liszt Központ palettáját! Kérjük, vigyék el jóhírünket továbbra is!
A Pro Kultúra Sopron Kht. októberben és novemberben számos rendezvénnyel ünnepli a születésnapot, ez alkalomból gazdagabb program várja a látogatókat. A fellépők között lesz a Cotton Club Singers, Méhes Csaba pantomimművész, a Dumaszínház előadói, a komolyzene kedvelői Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek hangversenyét hallgathatják meg, továbbá Hertay Mária festő- és grafikusművész születésnapi kiállítását láthatja a közönség.
Az elkövetkezendő esztendőkben is változatos programokkal és színvonalas szolgáltatásainkkal kívánjuk vendégeink soproni tartózkodását kellemesebbé tenni. Programjainkról és szolgáltatásainkról bővebben olvashatnak az Interneten, ahol októberben megújult arculattal várjuk Önöket az alábbi címen: www.prokultura.hu Sopron és a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ visszavárja Önöket!
Kontakt: Pro Kultúra Sopron Kht.; Tel.: 99 / 517-500; E-mail: konferencia@prokultura.hu

Fogynak a helyek az R3 konferenciára
2007. szeptember 18.
Közeleg a Business Travel Show időpontja és ezzel együtt két fontos szakmai esemény: a Randevú a Rendezvények Rendezvényén és Tony Carey Konferencia Klinikája. Ne felejtsen el regisztrálni a hcb@itthon.hu címen, mindkét esemény kiváló alkalom a szakmai tudás gyarapítására, új szakmai partnerek megismerésére!Jelentkezési határidő: 2007. október 12.
Díjat nyert a Novotel Budapest Congress & World Trade Center
2007. szeptember 07.
A Novotel Budapest Congress & WTC elnyerte az “ÉV LEGJOBB ACCOR MICE SZÁLLODÁJA” címet.A nemzetközi Accor sales office csapata az alábbi kritériumok alapján szavazott:
• RFP-kre adott válaszok reakcióideje
• Ajánlatok formátuma, prezentációja
• Ajánlatok tartalma
• Háznézések és azokra való felkészülés
• Partnerek felől kapott benyomások és visszajelzések.
Június végén befejeződött az a beruházás-sorozat, mely 2005-ben kezdődött el és hozzájárul a szálloda és a kongresszusi központ további sikereihez.
A Novotel Budapest Congress & World Trade Center az alábbi új szolgáltatásokkal várja vendégeit:
• 319 teljesen új, modern Novation szoba
• Szélessávú, vezeték nélküli internet a szállodában és a kongresszusi központban • Megújult dizájn a lobby-ban, a bárban, a teraszon és az éttermekben
• 300 m2 wellness központ uszodával, szaunával, és fitness teremmel
• 19 szemináriumi terem, 2000 fős kapacitással, modern audio-vizuális berendezésekkel
Az Accor, mely Európa és a világ egyik legnagyobb csoportja az utazás, a turizmus és a szolgáltatások területén közel 100 országban képviselteti magát 170 000 alkalmazottal. Egyéni és vállalati ügyfelek részére 40 éves szakértelemmel nyújt magas szintű szolgáltatásokat. A Novotel szállodákkal kapcsolatos minden egyéb információt megtalálhatja a www.novotel.com internetes portálon, s hozzáférhetők a www.accor.com honlapról is.
Itt az új MICE kiadvány!
2007. szeptember 07.
Elkészült a Magyar Kongresszusi Iroda legújabb kiadványa, a "The Meeting Planners’ Guide to Hungary". Ez a korábbi publikációk összeolvasztásából készült, angol nyelvű brossúra 104 oldalon mutatja be hazánk MICE kínálatát. A köszöntő és általános információs oldalak után a Konferenciaszállodák, majd a Különleges rendezvényhelyszínek illetve a PCO és DMC irodák kerülnek bemutatásra, végül a negyedik fejezetben a legnépszerűbb incentive programok következnek.
A kiadvány alcíme a "where meetings meet traditions", mely üzenet az imázsfotókon is visszaköszön: hazánk kiváló hivatásturisztikai szolgáltatásai nem érnek véget a feltételek teljesítésénél - a megrendelő megtalál itt olyan programokat, apró részleteket melyek a szó legjobb értelmében igazán "magyarossá" és ezáltal különlegessé teszik a szakmai rendezvényt. A kiadvány 20.000 példányszámban a Kongresszusi Iroda csatornáin, továbbá a külképviseleti hálózaton keresztül jut el a szakmához..

Magyarország a kongresszusi turizmus élvonalában
2007. május 24.
A Magyar Turizmus Zrt. külföldi marketingtevékenységében kiemelten kezeli a kongresszusi turizmust. A 2007. év első felében számos külföldi szakmai lapban és online felületen jelent meg Magyarországot mint kongresszusi turisztikai desztinációt népszerűsítő cikk, illetve melléklet.Az éves megjelenések egyike az Európa-szerte terjesztett Bedouk kiadó helyszínkatalógusa (34.000 példány) illetve a legjelentősebb nagy-britanniai szakmai portálon, a www.meetpie.com oldalon történő internetes megjelenés.
Az MT Zrt. Kongresszusi Irodája tevékenységének eredményeképpen számos Magyarország melléklet is megvalósult az első félévben. A legfontosabb olasz szaklap, a 12.000 példányban készülő Meeting e Congressi magazin márciusi száma 17 oldalon keresztül mutatja be az országot a hivatásturizmus szemszögéből. Az amerikai szakma képviselői egy közel 32.000 példányszámú magazinban, az Incentives and Meetings International Magyarország összeállításában ismerkedhetnek meg hazánkkal, míg Franciaország vezető szaklapja, a 15.000 példányban megjelenő Voyages et Stratégie 8 oldalon mutatja be a magyar MICE piacot áprilisi számában. Szintén a Zrt. közreműködésével, elkészült a Conference & Incentive Travel című brit hivatásturisztikai magazin 16 oldalas Magyarország melléklete is, amely a frankfurti IMEX szakkiállításon önálló füzet formájában, a májusi magazinban az előfizetőknek befűzve került terjesztésre, összesen 17 ezer példányban. Németország, Svájc, Ausztria és a Benelux államok szakemberei az events’ magazin oldalain publikált 10 oldalas cikk segítségével nyerhettek betekintést a magyarországi konferenciaturisztikai lehetőségekbe.
A Nemzetközi Konferenciák Szövetsége (ICCA - International Congress & Convention Association) 2006. évi statisztikai összefoglalója szerint Budapest 6. helyezést ért el a világranglistán a konferenciavárosok versenyében. A lista a nemzetközi szakma legfontosabb képviselőihez jut el, így a szervezet weblapján elhelyezett link szintén hatásos marketingeszközként szolgálhat, a Magyar Kongresszusi Iroda honlapjára (ww.hcb.hu) irányítva az olvasót.
A Magyar Turizmus Zrt. továbbra is várja azon szakmai szolgáltatók jelentkezését, akik szívesen csatlakoznak hirdetőként a második félévben tervezett megjelenésekhez. További információ: Magyar Kongresszusi Iroda: tel.: 06-1/488-8640, fax: 06-1/488-8641, e-mail: hcb@itthon.hu és www.hcb.hu .
Döntött a kormány a nagy befogadóképességű kongresszusi központ megvalósításáról
2007. május 22.
Április 25-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a kormány Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztését a Budapesten létesítendő, 4000 ezer fő befogadására alkalmas kongresszusi létesítmény megvalósításáról. A központ a lágymányosi volt Expo területen található, jelenleg befejezetlen „Tüskecsarnok” funkcióváltásával és befejezésével valósulhat meg, egyszerre két, régóta húzódó problémára nyújtva megoldást. A kongresszusi létesítmény nemzetgazdasági szinten jelentős bevételeket termel: csak a létesítmény működéséhez kapcsolódó éves adóbevétel számítások szerint 3 milliárd forintra tehető, és a központ üzemelésével várhatóan 3400 új munkahely is létrejön. A funkcióváltás megvalósításához jelenleg magánbefektető bevonása tűnik a legmegfelelőbb alternatívának, ugyanakkor a projekt uniós forrásokat is megmozgathat – nyilatkozta Kovács Miklós, az ÖTM turisztikai szakállamtitkárságának főosztályvezetője. A projekt megvalósulása elengedhetetlen a hazai kongresszusi turizmus versenyképességének javításhoz. Bár Budapest az ICCA által összeállított világranglistán 2006-ban az előkelő 6. helyen végzett, adottságaink miatt csak a kisebb, 50-300 fős rendezvények megszervezésében vagyunk erősek. A nagyságrendekkel nagyobb nyereségtartalmú, több ezer fős konferenciák megrendezéséhez eddig hiányzott a megfelelő infrastruktúra, 2009-től azonban elhárulnak az akadályok a 2500-5000 fős nagy rendezvények megtartása elől. A 4000 ezer fő befogadására alkalmas kongresszusi létesítménnyel a régióban az elsők között lennénk, megelőzve a nagy konkurenciának számító Bécset is, mely jelenleg 3500 fős kapacitású helyszínnel rendelkezik.
Budapest a 6. helyen a világ legnépszerűbb konferenciavárosai között!
2007. április 20.
Nemzetközi Konferenciák Szövetsége (ICCA - International Congress & Convention Association) frissen publikált, 2006. évi statisztikai összefoglalója szerint Budapest - a 2005-ös teljesítményéhez képest két helyet is javítva - 6. helyezést ért el a világranglistán a konferenciavárosok versenyében, a szervezet kritériumainak megfelelő nemzetközi rendezvények száma alapján. Ezzel olyan jelentős kongresszusi helyszíneket is megelőzött, mint Brüsszel, London vagy Prága. A felmérés keretein belül az országok ranglistája is nyilvánosságra került, eszerint Magyarország a tavalyi évhez hasonlóan a 20. helyen végzett, megelőzve például Belgiumot, Csehországot és Lengyelországot.
Új konferencia hotelek Budapesten
2007. március 06.
Új, négycsillag superior besorolású szálloda épül a Lőrinc pap téren, a budapesti belváros palotanegyedében. Az egykori Zichy palota tulajdonjogát a fejlesztő a VIII. kerületi önkormányzat ingatlan hasznosítási pályázatán nyerte el. Az építkezés a tervek szerint ez év júliusában kezdődhet, a megnyitót 2008 kora nyarára tervezik. Az 1,8 milliárdos beruházással eredeti pompájában helyreállítandó házban 80 szobát, illetve junior suite-et alakítanak ki, és kisebb konferenciakapacitást is kiépítenek.
***
Márciusban nyitotta meg kapuit Budapest legújabb butikszállodája, a 45 szobát és 3 lakosztályt kínáló, négycsillagos Lánchíd 19 Hotel. A közvetlenül a Duna-parton található szálloda már csatlakozott a design hotels szállodalánchoz. Az épület egyedi építészeti megoldásokat kínál, kívülről mozgatható, harmonikaszerű üveghomlokzatot kapott, az alagsorban egy feltárt vízimalom romjai üvegpadlón keresztül tekinthetők meg, felette pedig üveg-függőhidak vezetnek az emeleti szobákhoz. A 48 szobás szálloda három, összesen 100 férőhelyek konferenciatermet, egy bárt és egy éttermet kínál, az üzemeltetők a parkolást a közeli teremgarázsban oldották meg.
***
Az Baglioni Hotels, olasz szállodalánc nagyszabású terjeszkedési stratégiája keretében hamarosan Párizsban és Budapesten nyitja meg új tagjait, de a bővítés keretében számos tengerentúli és ázsiai szálloda avatását is tervezik. A budapesti, ötcsillagos Baglioni Hotel Rácz Thermal Spa várhatóan egy éven belül nyitja meg kapuit. A 62 szobát, 1 lounge-ot, két éttermet, 80 fős konferenciatermet kínáló szálloda a Rác fürdővel összeépülve várja majd vendégeit, Brunello étterme pedig a főváros egyik legszínvonalasabb konyháját ígéri.

Brit konferenciaszervezők üléseztek Magyarországon
2007. március 05.
A Magyar Turizmus Zrt. aktív közreműködésével 2007. február 8-11. között első alkalommal került megrendezésre Budapesten, a Corinthia Grand Hotel Royal szállodában a hetedik CONFEC RED fórum, az Egyesült Királyság vezető konferencia- és rendezvényszervező cégei számára. A háromnapos workshop jellegű konferencián 70 szakmai vevő (incentive és/vagy kongresszusszervező cég képviselője) vett részt az Egyesült Királyságból, akiknek 25 európai ország összesen 119 szolgáltatója – köztük három magyar (Danubius Hotels, LeMeridien Budapest és Budapest Welcome Touristic) - mutatta be kínálatát.
A rendezvény érdekessége, hogy a szakmai vásárlók 1900 előre megszervezett üzleti megbeszélésen vehettek részt. A megbeszéléseket követően a delegátusok elmerülhettek a főváros forgatagában a Budapest Welcome Touristic csapatépítő programjával, továbbá az InterContinental Budapest szállodában tartott fogadás és az Európa hajón tartott vacsora színesítette a résztvevők programját. Az esemény gálavacsorájára február 10-én, a Corinthia Grand Hotel Royal szállodában került sor.
A 2006-ban Magyarországon megrendezett nemzetközi konferenciák esetében a legtöbb külföldi megrendelés az Egyesült Királyságból (11%) érkezett.

Kiemelkedő sikerű UNWTO konferencia
2007. február 17.
Budapest adott helyet a 2007. évi UNWTO Desztináció Menedzsment (DM) Konferenciának, február 7-9. között. A Kempinski Hotel Corvinus-ban megrendezett konferencián 340 résztvevő, 61 országból tette tiszteletét. A konferencia elhangzott szakértői előadások alapján a DM, a versenyképesség legújabb sikertényezője. A rendezvény céljai között szerepelt a nemzetközi tapasztalatok ismertetése eme fontos marketing eszközt illetően.
A konferencián elhangzott előadások a következő linken tölthetőek le: www.destinationmanagement2007budapest.com
A konferencián elhangzott előadások a következő linken tölthetőek le: www.destinationmanagement2007budapest.com
2007