Hírek

A pesti Duna-part ragyogó ékköve a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest 2004. áprilisától fogadja vendégeit

2003. november 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Az 1906-ban épült Gresham Palota, a szecessziós építészet egyik legszebb példája Európában.
A 179 szobás szálloda legnagyobb rendezvényterme 100 főt tud fogadni. 600 négyzetméteren, öt tökéletesen felszerelt konferenciaterem egyesíti a történelmi múltat a legmodernebb technikával. Mindegyik helyiség előtt tágas előtér várja a vendégeket, és rugalmasan alakíthatóak akár szünetekre, tanácskozásokra, tárgyalásokra, tréningekre vagy kisebb konferenciákra. Minden helyiségben nagy sebességű Internet hozzáférés és automata sötétítőfüggönyök segítik a hatékony munkát. Elegáns berendezésüknek köszönhetően társasági vacsorák és rendezvények színhelyéül is szolgálhatnak. Az éttermek, előterek és egyes tárgyalók a folyóra néznek, a felső szinten pedig gyógyfürdő, uszoda és edzőterem várja a munka után felüdülésre vágyókat.

Négy évtizedes múltjával, és világméretű hálózatával a Four Seasons Hotels and Resorts a világ vezető luxushotel-üzemeltető vállalata, amely 27 országban 58 létesítményt működtet. 2003-ban újabb szállodák nyílnak, Miamiban, Great Exuma-n (a Bahamákon), és Jackson Hole-ban, Wyoming államban. A Four Seasons folyamatosan bővíti kínálatát, a világ legkedveltebb pontjain jelenleg 20 új szállodát és üdülőhelyet fejlesztve. A cég számos elismert listán áll az első helyen. Legutóbb többek között a Fortune újság „100 legjobb munkáltatója” felsorolásán szerepelt (immáron 6. évben sorozatban); és az AAA Five Diamond díjai közül nyert el számosat (az elmúlt 22 évben mindig többet szerezve, mint bármelyik másik szállodalánc). További információ a cégről és 42 éves fejlődéséről a Four Seasons honlapján található: www.fourseasons.com.

2004-ben is megrendezésre kerül az R³=Randevú a rendezvények rendezvényén szakkiállítás és konferencia

2003. november 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
A hazai rendezvényipar csúcsrendezvénye idén új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban került megrendezésre 2004. január 19-21. között. Az R3* 2004 a hazai rendezvényszervező piac szereplőinek integrálásáról, együttműködéséről, üzleti lehetőségeinek feltárásáról, mindenekelőtt tehát piacszervezésről szól. Célja a rendezvényszakma szereplőinek találkoztatása, kapcsolatépítésük és információcseréjük elősegítése, a szakmai és üzleti információk frissítése. Lehetőséget ad a szervezők és a helyszíngazdák találkozására, a rendezvényszolgáltatóknak szakmai napok tartására, művészi produkciók bemutatására, együttműködő szakmai szervezetek találkozójára, a médiakapcsolatok építésére, tájékozódásra a szakemberképzésről és a munkaerő piacról, technikai újdonságok megismerésére.

Miami-ban rendezték az ASTA 73. Világkongresszusát

2003. november 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
2003. október 21. és 24. között rendezték Miamiban az American Society of Travel Agents világkonferenciáját. A szervezetnek több mint 20.000 amerikai utazási iroda a tagja, ezért volt fontos megismertetni velük Magyarországot, mint turisztikai desztinációt. A Magyar Turizmus Rt. is részt vett a rendezvényen, mivel a 2006-os világkonferenciának megrendezését megpályázza Magyarország is. Legnagyobb versenytársunk Prága, mely városnak nagy előnye, hogy még nem adott otthont ennek a konferenciának ellentétben Budapesttel, ahol az 1988-as Világkongresszust tartották nagy sikerrel. Ennek a hátránynak kompenzálásaként Miamiban a magyar küldöttség nagy sikerű fogadást rendezett, melyen a döntéshozókat próbálták meggyőzni a magyar helyszínek alkalmasságáról.

400 fős konferenciaközponttal bővült a bikali Puchner Kastélyhotel

2003. november 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Báró Puchner Antal a kastély építését az 1840-es évek végén kezdte meg. Végleges, ma is látható kései historizáló formáját 1898-ban nyerte el. Befejezése leszármazottai nevéhez fűződik. Az egykori bárói kastélyban ma két- és négyágyas szobák valamint korhű bútorokkal berendezett lakosztályok biztosítják vendégeink kényelmét. Cégeknek, baráti társaságoknak ajánlhatóak a kétszintes apartmanházak, melyekhez szintenként külön bejárat, 4 kétágyas, fürdőszobás szoba és egy kellemes nappali tartozik. A földszinti szobák nappaliját kandalló és közös terasz teszi még hangulatosabbá. A nyári időszakban a kastély parkjában 10x25m-es termálvizes medence és hangulatos strand kínál felüdülést, sportolási lehetőséget az aktív pihenést választóknak.
A pihenni vágyók mellett a Puchner Kastélyhotel szeretettel várja az üzleti élet szereplőit is! A kastély emeletén lévő 50 fős, reprezentatív különterem konferenciák, továbbképzések és kiállítások tökéletes helyszíne lehet. Új, 400 fős, szekciókra osztható, technikailag kitűnően felszerelt konferenciaterem nagyobb konferenciák, cégrendezvények, esküvők, családi rendezvények lebonyolításához nyújt ideális helyszínt.

EFCT Summer School

2003. november 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Budapest nyerte el Málta és Lille elől a 18. EFCT Konferencia megrendezési jogát. A tavalyi 3 napos oktatásnak Isztambul adott otthont, ahol az üléseken 62 fiatal MICE szakember vett részt a világ 23 országának 47 városából. A sikeres pályázat lehetőséget teremt a magyar piaci szereplők számára, hogy részt vehessenek a világ egyik legelismertebb továbbképzésén, ráadásul fiatal szakembereknek, jövőbeli döntéshozóknak mutathatjuk be Budapestet. A képzés nemcsak előadásokból áll, hanem nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra is. A fiatalok konkrét helyzettanulmányokat dolgoznak ki, a magyarországi piaci szereplők segítségével tárgyalásokat, site inspection trip-eket modelleznek, illetve pályázatokat készítenek.

Közbeszerzés alatt a Debreceni Konferencia Központ

2003. november 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
A Debreceni Konferencia Központ közbeszerzés alatt áll, mivel az Önkormányzat társberuházót keres, a Központhoz tartozó megfelelő színvonalú szálláshely kialakítására. A tervekben szerepel egy 750 fős plenáris ülésterem kialakítása, 8 szekció teremmel és 1500 m²-es kiállítási területtel. A kongresszusi központ minden tekintetben meg fog felelni a nemzetközi elvárásoknak.

Publikálásra került az ICCA és a UIA 2002-es kongresszusi statisztikája

2003. november 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Az ICCA (International Congress & Convention Association) adatai alapján Budapest 12 helyet javítva a 6. a kongresszusi világranglistán a konferenciák számát tekintve. A földrészek közötti versenyben Európa megtartotta vezető szerepét (60%), a második helyezett, Ázsia növelte részesedését Latin-Amerika és Ausztrália rovására. A konferenciák száma a 2001-es mélypont után lassú növekedésnek indult, viszont az 50 és 250 fős rendezvények száma több mint a duplájára emelkedett, az 1000 és 2000 fős rendezvények száma a felére csökkent, tehát elmondható, hogy a konferenciák egyre kisebb létszámmal kerülnek megrendezésre.

A UIA (Union of International Associations) adatai alapján, mind Budapest, mind Magyarország megőrizte erős pozícióját a ranglistán. Magyarország minden tekintetben teljesen azonos szinten áll Csehországgal. A közel azonos népességű országok közül Görögország és Portugália adatai hasonlóak, bár 25%-al több konferenciának adtak otthont. A magyar konferenciaturizmus számára az egyik legfontosabb kérdés az, hogy hogyan, milyen irányba változik a konferenciaturizmus a csatlakozás után, tudunk-e EU-s konferenciákat Magyarországra hozni? Az 1995-ben csatlakozott 3 ország, Ausztria, Svédország és Finnország példája a következőket mutatja: az ausztriai konferenciák száma a csatlakozást követően hullámzóan növekedett átlagosan 20%-al, Svédország és Finnország növekedése folyamatos volt és elérte az 50%-ot. A félévente változó elnökség miatt, az elnököt adó ország konferenciaturizmusa kis mértékben ugyan, de általában nő. A földrészek versenyét tekintve Afrikában, mint ahogy az elmúlt egy évtizedben, 2002-ben is csökkent a konferenciák száma. Az egyes országokban tartott konferenciák alacsony száma miatt különösebb trendekről /az évek óta tartó csökkenést leszámítva/ nem beszélhetünk. Kivételt képez Dél-Afrika, hiszen már évek óta a kontinensen tartott konferenciák 30%-ának ad helyszínt az ország. A legkedveltebb városok a konferenciák számát tekintve, Kairó és Marrakech, a legnagyobb növekedést Pretoria (+125%) érte el. A szeptember 11-i terrortámadás után a 2001-es csökkenést követően (-13%), 2002-ben az USA rendezvénypiaca kezd magára találni (+8%). A terrortámadás Washington, New York és Boston konferenciaturizmusára volt a legnagyobb hatással, az előzetes adatokat a tényadatokkal összehasonlítva -20%, -31% és -49% volt a visszaesés. Egész Amerikát tekintve a jelentősebb konferencia országok közül Kanada produkált kiemelkedő növekedést, és elérte a 2000-es szintjét. Jelentősebb városai, Montreal (+61%), Vancouver (+70%), és Torontó (+37%) jelentős növekedést könyvelhettek el. Dél-Amerikában a legnagyobb visszaesést Argentína élte meg, ahol ha az elmúlt 2 évet vesszük figyelembe, a csökkenés 67%-os. Az ázsiai piac hasonlóan viselkedett, mint az amerikai. Az elmúlt évek legnagyobb vesztese kétség kívül Izrael volt. A 2000-es évhez képest a visszaesés 83%-os. Ausztrália, a 30%-os növekedést eredményezett 2000-es év után (Olimpia) visszazuhant az 1999-es szintre. Európa részaránya folyamatosan csökken. 1952-ben még a világ konferenciaturizmusának 77%-át adta, 1962-ben a 70%-át, 1972-ben a 68%-át, 1982-ben a 65%-át, 1992-ben a 62%-át és 2002-ben pedig már csak 57%-át, ugyannakkor elmondható, hogy a csökkenés üteme az elmúlt évtizedben lassult.

2004-ben nyílik az Észak-balatoni Regionális Konferencia és Kulturális Központot

2003. november 07.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Sajtótájékoztatót tartottak a Füredi Konferencia és Szabadidő Központról, ahol bemutatták a komplexum terveit. A létesítmény külső közlekedési gerincét adó előcsarnokból balra nyílik a többcélú csarnok, jobbra az íves üvegfalon át a tihanyi panoráma érvényesül, közvetlenül balra pedig a mozi és a ruhatár található. A bejárati előcsarnokban, nyáron terasszal kifelé is működő büfé található. A csarnok (1000 fő) méreteinél fogva a legkülönbözőbb konferenciáknak, fesztiváloknak, kiállításoknak és sporteseményeknek is alkalmas színtere lehet. Konferenciák és kulturális rendezvények esetén a csarnoktér egy része is berendezhető nézőtérként. A tribünnel szemközt összeépíthető színpad minden pontból jól látható. Az előcsarnok jobb oldalán a büfé (148 m2) mellett egyenes lépcső vezet fel a tetőszintre a szekcióteremhez (285 m2, 100 fő). A mozi (egyben 120 fős szekcióterem) alatti squash pályákhoz (2 x 62 m2), a fitness-, és edzőteremhez (135 m2), táncteremhez (81 m2) szaunához, szoláriumhoz, infra szaunához, jacuzzihoz és az öltöző blokkokhoz a bejárattól balra induló jól látható széles főlépcső vezet. A bejárattól balra van a ruhatár, s az íves üvegfal előtti térrész megfelelő szervezéssel kiállítások rendezésére is alkalmas. Az előcsarnok déli sarkában külön lépcső vezet le az alagsori 120 fős szekcióteremhez (193 m2). Tervezett létszám: 1320 fő. A Konferencia és Szabadidő Központ telek területe: 15.190 m2. A beépített terület ebből 3.715 m2. Várható kezdés: 2003. negyedik negyedév Átadás időpontja: 2004. november

Megnyílt az AstraZeneca Jégcsarnok Káposztásmegyeren

2003. június 16.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
6 ezer m² hasznos alapterületű, 2500 nézőt befogadó világszínvonalú, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas fedett csarnok 2,7 milliárdos költségvetéssel készült el. A verseny- és edzőpálya mellett éttermek és üzletek is helyet kaptak a létesítményben, a beruházás következő ütemében – előreláthatólag 2004-ben – egy háromcsillagos sportszálloda is nyílik. A versenycsarnok azonban nem csupán a jeges sportolókat szolgálja ki: néhány órás átalakítással más sportversenyek, koncertek, konferenciák lebonyolítására is alkalmas. Az első fellépők a Moszkvai Jégszínház művészei voltak, akik 2003 júniusában “avatták fel” a csarnokot.
További információ a tulajdonos/üzemeltető Avantage 3 Kft.-től kérhető telefonon: 1/232-1301, fax: 1/232-1300, weboldal: www.icecenter.hu.  

EFCT Summer School Isztambulban

2003. május 30.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Az EFCT (European Federation of Conference Towns) immár 17 éve minden nyáron megrendezi nyári továbbképző oktatását. Idén augusztus 30. és szeptember 3. között Isztambul ad otthont a rendezvénynek. Az EFCT továbbképzései két szinten folynak, Elementary és Senior szinten. Az isztambuli továbbképzés kezdők és középhaladók részére nyújt továbbtanulási lehetőséget. Minden előadást a szakma elismert képviselője tart. A továbbképzés legérdekesebb része délutánonként kezdődik, mikor csoportokra bontva különböző gyakorlati feladatok megoldásával rengeteg tapasztalatot gyűjthetnek a résztvevők. Bővebb információ: www.efct.com

Magyar részvétel az ICCA Közép-Európai Tagozati Közgyűlésén

2003. május 27.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Különösen nagy jelentősége volt az idei tavaszi ülésnek, mert a tagozat elnökét és alelnökét választották újra. A tagozat elnöke Hilmar Guckert, a Düsseldorfi Kongresszusi Központ igazgatója, alelnöke pedig Dr. Faragó Hilda, az MKI korábbi igazgatója, jelenleg a Turisztikai Államtitkárság munkatársa. Mindkét tisztségviselőt egyhangúlag választotta újra a tagozat, ami számunkra nagyon örvendetes tény. Az, hogy az elnökségben egy magyar tag is van, mindenképpen Magyarország lobbizását és népszerűsítését erősíti. A tisztségeket 3 évre választják.
A másik Magyarországot érintő kérdés az ICCA nemzetközi statisztikái a MICE piacról, melyet minden évben májusban az EIBTM alatt publikálnak. Az adatok alapján Budapest a 6. helyen áll, 48 nemzetközi üléssel a városok rangsorában. (Sorrend: Barcelona, Koppenhága, Stockholm, Bécs, Lisszabon, Budapest, Szingapúr, Szöul, Edinburgh, Helsinki.) 

Megalakult az MKI Tanácsadó Testülete

2003. május 27.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
2003. május 8-án az alakuló ülésen a tanácsadó testület tagjai (MeH, Turisztikai Államtitkárság, ACCOR Pannonia Hotels Rt., DANUBIUS Hotels Rt., HUNGUEST Hotels Rt., Magyar Szállodaszövetség, Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége (MeReSz), Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) Kongresszusi és Rendezvényszervező Bizottság, Magyarországi Kiállítás és Vásárszervezők Szövetsége (MKVSZ)) egyetértettek abban, hogy az MKI - jogelőd szervezetével szemben (MKI Egyesülés) - elsősorban nem üzletszerzés és érdekképviselet céljából szerveződött profitorientált szervezet, hanem non-profit marketing szervezetként legfőbb feladata Magyarország, mint MICE desztináció népszerűsítése. – Az üzletszerzés a promóció közvetett célja. – Figyelembe véve azonban, hogy az MKI jelenleg az egyetlen nemzeti szakmai szerveződés, így olyan feladatokat is fel kell vállalnia, ami nem egyértelműen kapcsolódik küldetéséhez. Elsősorban a nemzetközi promóció a feladata, de a piacszervezésen keresztül a belföldi hivatásturizmust is ösztönzi.

BOD ülés 2003. február 25-28.

2003. május 13.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
ESNEP konferencia 2003. március 1-4.

2003. március 1-4. között Budapest adott helyszínt az egyik legrangosabb nemzetközi turisztikai szövetség éves konferenciájának. A SITE (Society of Incentive Travel Executives) 2001-ben megalakult európai részlege ESNEP néven (European SITE Networking & Educational Program) 2002-ben rendezte meg első konferenciáját Máltán és a nagy sikerre való tekintettel a folytatás mellett döntött.

Az ESNEP konferenciát megelőzően a SITE Igazgató Tanácsa (Board of Directors) ülését -a hagyományoktól eltekintve- nem az Egyesült Államokban, hanem Budapesten tartotta. Az ülésre az ESNEP-et megelőzően, 2003. február 25-28. között került sor.

A konferencián 26 ország közel 130 incentive irodája 180 fővel képviseltette magát, legtöbben Hollandiából, az Egyesült Királyságból és Belgiumból érkeztek. A résztvevők döntéshozó vezetők és munkatársak voltak, akik kb. 85 %-ban még nem jártak Magyarországon. Bátran állíthatjuk, hogy ennek a 85 %-nak, kb. 110 irodának felkerült Magyarország a potenciális incentive desztinációi közé.

Az itt eltöltött 4 nap alatt a különböző európai országok SITE tagjai nézeteket, elképzeléseket, tapasztalatokat cseréltek, felhívták egymás figyelmét az incentive utaztatás néhány sajátosságára és jellegzetességére. A konferencia egyedi reklámot és propagandát jelentett a fogadó ország incentive beutaztatása részére.

Lehetőségünk volt a rendezvény programját úgy összeállítani, hogy széleskörű információt adjon Magyarország incentive kínálatáról mind Budapesten, mind vidéken: a szakmai programok mellett a Magyar Kongresszusi Iroda szervezésében különleges programok is helyet kaptak.

Budapest bebizonyította, hogy bármelyik európai desztinációval egyenrangúan tud versenyezni: szálloda és ülésezési kapacitások, nevezetességek, látnivalók, rendkívüli és különleges helyszínek, aktív és kulturális programok terén egyaránt. A rendezvény kétség kívül segített Budapest és Magyarország népszerűsítésében és meggyőződésünk, hogy egy nagyon hasznos, megtérülő hirdetési és marketing eszköz volt. 

Az Operaház Fantomja

2003. május 12.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Hosszas versengés után 2002. augusztusában a Madách Színház nyerte el a világhírű musical magyarországi bemutatásának jogát. A számos külföldi pályázó mellett a Budapesti Operettszínház és egy az Operaházzal együttműködő színházi társulás várta a szerzők döntését.
Először a világon a Madách Színház jogosult minden idők eddigi legnagyobb sikerű zenés játékát, Lord Andrew Lloyd Webber: Az Operaház Fantomja című musicaljét úgy színpadra állítani, hogy nem kellett pontos másolatot készíteni a világszerte ugyanúgy játszott előadásról.
A jogtulajdonos The Really Useful Group Ltd. olyan produkció létrehozásához járult hozzá, amely a színpadra állítóknak teljesen szabad felhasználást enged, sőt kifejezetten önálló művészi változat megalkotására ösztönöz.
További információ:
www.operahazfantomja.hu

Frankfurti IMEX kiállítás

2003. április 26.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
Az első IMEX elnevezésű MICE szakkiállításnak Frankfurt, illetve a legnagyobb nemzetközi vásárok helyszíneként ismert Messe Frankfurt adott otthont Németországban. A kiállításról érdemes megemlíteni néhány szó erejéig, hogy szülőatyjai Paul Flackett és Ray Bloom, ugyanazon úriemberek, akik egykor a genfi EIBTM vásárt álmodták meg. A szakmában mindenki izgatottan várta, hogy az EIBTM-nek milyen versenytárssal kell majd számolnia, és úgy tűnik azon vélemények igazolódtak be, melyek szerint az IMEX mindenképp dobogós helyszínt érdemel a MICE vásárok között. Az „IMEX – The Worldwide Exhibition for incentive travel and events” nevet viselő kiállítás 2003. április 8-10 között került megrendezésre (keddtől csütörtökig), naponta 10:00-től 17:30-ig nyitvatartással (utolsó napon 16:30-ig). Helyszíne a Messe Frankfurt 3.1 számú Hallja volt, amely 2001 szeptemberében nyílt meg.
Az IMEX-en körülbelül 100 ország összesen 1700 kiállító cége vett részt, összesen 8000 m² területen. A látogatók számát az IMEX szervezői 5500-ra becsülik. A kiállítás fő támogatója a German Convention Bureau, és a vásár helyszínének köszönhetően is kb. 3000 ún. „corporate buyer” vett részt. Az EMIF-hez és az EIBTM-hez hasonlóan itt is érkeztek Hosted Buyerek (összesen 2500 a vásárra invitált vevő)
A Magyar Turizmus Rt. standja az A soron helyezkedett el, 420-as standszámmal, összesen 137,5 m² területen. A stand építésze Jásdi Miklós, míg a standigazgató Czánt Ildikó frankfurti képviseletvezető volt. A standon négyzet alakú alapterületen helyezkedett el a 26 kiállító.

Belgiumi EMIF kiállítás

2003. április 26.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
A március 26-27. közötti zajló brüsszeli EMIF (European Meeting Industry Fair) Belgium egyetlen MICE szakkiállítása, ugyanakkor az egyik legrangosabb európai vásár a hivatásturizmus területén.
A Magyar Turizmus Rt. brüsszeli képviselete 2003-ban az előző évhez képest nagyobb, 54 m²-es nemzeti standdal állított ki, hat magyar, a konferenciaturizmusban érdekelt cég részvételével.
Az „Európa fővárosában” évente megrendezésre kerülő szakkiállítás Brüsszel európai gazdasági, politikai státusa miatt is kitüntetett figyelmet érdemel:
-az EU brüsszeli intézményeiben közel 25.000 alkalmazott (eurokrata) dolgozik
-a brüsszeli NATO központ közel 4.000 katonai diplomatát foglalkoztat
-Brüsszelben található 2.000 nagy nemzetközi cég központja
-Brüsszel városában 180 diplomáciai képviselet működik.
A Magyar Turizmus Rt. standja a Hall 8-ban volt található, a standszám: 241-242-243 illetve 261-262-263, amivel Magyarország az egyik legnagyobb méretű standdal volt jelen a vásáron (2002-ben 45 m², míg idén 54 m² területen). A közlekedő folyosó két oldalán helyezkedtek el a kiállító cégek.

A Benchmark Resorts, Hotels & Conference Centers előrejelzése a 2003-as évre

2003. április 01.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
A tanulmány eredményeit összegezve, el lehet mondani, hogy:
1. Az e-mail, illetve Internet elérhetőség alapvető lesz az üzleti turizmusban dolgozók számára, mind a munkahelyükön, mint utazásaik közben. A legújabb technikák alapvetőkké vállnak a konferenciákon.
2. A konferenciákon résztvevők egyre inkább híres, elismert szaktekintélyek a saját szakterületükön, ezért új marketingstratégiákat kell majd kidolgozni a nagy tudású, vezető beosztású és magas költésű turisztikai szegmens szükségleteinek kielégítésére. A termékbemutatók, értékesítési és incentív meetingek száma csökkenni fog. Fontossá válik a csapatépítő tréningek szerepe is, mely a résztvevők közötti kapcsolatot hivatott szorosabbra fűzni.
3. A cégek a meetingekre szánt keretüket csökkentik, sokszor drasztikusan. Továbbá a konferenciák megrendelői nem szívesen foglalják le a termeket korán, sőt a végső döntéseiket is kitolják az utolsó pillanatra.
4. Az árak jelentik a legfontosabb kérdést. Fontossá váltak a csomagok, tehát a kiegészítő szolgáltatások. Rekreáció, egészségturisztikai szolgáltatások, golf, stb.
5. A költséghatékonyság lesz a legfőbb szempont, így a meetingek hossza rövidül.
6. A honlap válik az egyik legfontosabb marketing eszközzé, főleg az új üzleti partnerek megszerzésében, a régi partnerekkel a kapcsolattartás legfőbb eszköze a telefon, illetve a személyes megbeszélés marad.
7. A foglalások 2002-hez képest emelkedtek 2003 első negyedévében.
8. A privát étel és italfogyasztás egyre nagyobb szerepet játszik a meetingeknél, ez is a költségcsökkentés egy fajtája.
9. Megnövekedett az igény a videokonferenciák iránt. A szeptember 11-i események után megnövekedett a videokonferenciák száma, különösen a corporate meetingeket váltják ki ezzel a lehetőséggel.
10. Csökken a Meeting Plannerek száma a piacon. 

Összefoglaló a UIA Társult Tagok Közgyűléséről

2003. február 06.
 Bookmark and Share  Cikk nyomtatás  Link küldés
2002. október 7-8. között került sor a UIA, Union of International Associations, társult tagok közgyűlésére Brüsszelben. A közgyűlés két nagy témát vitatott meg, a szeptember 11-i események nemzetközi konferenciapiacra gyakorolt hatását, és a UIA által készített, a konferenciapiac jellemzőit vizsgáló tanulmányt.

Az első téma a UIA felmérése volt. Több mint 8000 adatlapot küldtek ki különböző nemzetközi szervezeteknek, ebből több mint ezren küldték vissza a kérdőíveket. A visszaküldők 79 ország szervezetei és 97%-uk tart közgyűlést.
Megfigyelhető volt, hogy nemzetközi szinten a konferenciák időtartama rövidül, a szezonalitásban az eddig tapasztalt nyári visszaesés mérséklődik és a legkedveltebb helyszínek a konferencia központok (34%). Magyarországon ez az arány 12%. A konferenciák többségét kiállítások is kísérik, melyek a gazdaságosságot biztosítják.
Kisebb vita alakult ki arról, hogy a PCO-k által szervezett nemzetközi konferenciák aránya miért csak 5 %. A hivatalos álláspont szerint azért, mert a 250 fő alatti konferenciák aránya 60%, így ezt a szervezetek maguk is meg tudják rendezni.

A második fő téma a szeptember 11-i események hatásának vizsgálata volt. A vélemények döntő többsége szerint a kongresszusi piacra nagyobb hatással van most már az EURO erős árfolyama, a munkanélküliség növekedése, mint a tavalyi terrorcselekmény. A konferenciákat ugyanúgy megtartják, de változtatásokkal.
A résztvevők végig követték, hogy hogyan változott a helyzete a résztvevőknek, a prezentálóknak, az előadások témáinak, a szponzorálásnak, a PCO-nak, a helyszíneknek, az utazásoknak. A szervezetek változásainak teljes megismerése érdekében különválasztották az orvosi és a kormányok közötti konferenciákat, és egyenként vizsgálták ezeket.  
<<  <  >  >>