Hírek
Ősszel nyit a Pálmaház a Széchenyi fürdőben
2009. április 30.
A Széchenyi fürdő tetőterében várhatóan októberre készül el a Pálmaház rendezvényterem. A fejlesztés a fürdő műemléki rekonstrukciójának 2. ütemében zajlik, mely nemcsak az épület megszépülését, hanem a szolgáltatások bővítését is magában foglalja – tájékoztatatta lapunkat Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. főmérnöke. A 600 négyzetméteres új létesítmény napközben rekreációs térként kávézóval és pihenőrésszel, este – amikor a fürdő már bezár – rendezvényhelyszínként üzemel majd, ezt a kettős funkciót már a tervezésénél figyelembe vették. A „pálmaházi” hangulatról a különleges növényzet gondoskodik, aminek kialakításában a Füvészkert és az állatkerti Pálmaház szakemberei közreműködnek. Forrás: Panoráma Bulletin
Uniós támogatással fejlesztik a Hunguest észak-magyarországi házait
2009. április 30.
A galyatetői, négycsillagos Hunguest Grandhotel Galyában egy 300 fős, szekcionálható konferenciaterem, valamint egy luxusapartman kialakítása szerepel a tervekben. Az egyedülálló panorámájú, légkondicionált, erkélyes 260 m2-es, Szonáta névre keresztelt terem berendezhető 300 főre színházszerűen vagy 150 főre körasztalosan. A fejlesztés során felújítják a szálloda parkolóját is, amelynek során megoldják a terület zárhatóságát, illetve új aszfalt- és térkő-burkolatot fektetnek le. Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
Új, négycsillagos szálloda Gárdonyban
2009. április 28.
Gárdonyban folynak a négycsillagos Vital Hotel Nautis Superior szálloda építési munkálatai, melyet a régi TESZ Hotel átépítésével, bővítésével, közel 3 milliárdos költséggel alakítanak ki. A 6400 négyzetméteres, kétszintes wellnesscentrum nyár elejére készül el, benne 83 erkélyes, klimatizált szobával, 5 luxusapartmannal, valamint 700 fő befogadására alkalmas konferencia- és rendezvénytermekkel. Forrás: Napi GazdaságCSR Piac első alkalommal Magyarországon
2009. április 28.
2009. május 14-én hazánkban első alkalommal kerül megrendezésre a CSR Piac a Millenárison, ahol a vállalatok lehetőséget kapnak, hogy a társadalmi felelősségvállalás terén elért eredményeiket egy egész napos, innovatív tapasztalatcsere keretében mutassák be a szakembereknek és a nagyközönségnek. A rendezvényen összesen 40 multinacionális nagyvállalat, illetve hazai kis- és középvállalkozás mutatja be CSR intézkedéseit. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. A műhelybeszélgetésekre csak korlátozott számban tudunk résztvevőket fogadni, így érdemes mihamarabb jelentkezni! A rendezvényről bővebb információt itt kaphat.
Havi 1-1,5 millió forintos megtakarítás 2009 Legtöbbet Zöldült Nonprofit irodájában
2009. április 27.
2009. április 23-án a Szegedi Tudományegyetem Kongresszusi Központjának Igazgatósága (www.tik.u-szeged.hu) a magyar egyetemek és rendezvényhelyszínek között elsőként nyerte el a 2009 Legtöbbet Zöldült Irodája díjat. A bevezetett zöldprogramnak köszönhetően havi szinten 1-1,5 millió forintos megtakarítást vár az intézmény vezetősége, mely éves szinten 3-5%-os energia felhasználási javulást jelent a 25 ezer négyzetméteres Központban. Az SZTE TIK Igazgatóságának célja – a verseny szellemével összhangban – az energiafelhasználás hatékonyságának növelése és zöld rendezvények kialakítása, de fontosnak tartják a dolgozók és a látogatók, rendezvényszervezők környezet- és energiatudatos magatartásának erősítését is. A zöld kampánnyal párhuzamosan a központban műszaki fejlesztéseken keresztül is növelték az energiahatékonyságot, így például energiatakarékos, úgynevezett ledes világítótestekkel világítják a helyiségeket, és az épület melegvíz ellátását is 90%-ban napkollektorok segítségével biztosítják. A munkatársakat, látogatókat – az eddigi gyakorlathoz hasonlóan – a jövőben is ösztönözik a papírhasználat csökkentésére, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az irodaszerek és személyhigiéniás kellékek zöld beszerzése. A TIK vezetősége továbbá a számítógépek, nyomtatók és irodai berendezések használatára zöld protokollt alakított ki, amely szigorúan szabályozza az elektronikus berendezések használatát. Forrás: Szeged -TIKHotelBiz, SeminarBiz, EventBiz workshop Bécsben
2009. április 24.
Idén 9. alkalommal került megrendezésre Bécsben a kongresszusi- és incentive turizmus (MICE) egyik legrangosabb ausztriai seregszemléje, a HotelBiz, SeminarBiz, EventBiz workshop ( www.hotelbiz.at). A bécsi MAK design centerben megtartott egész napos fórumot több mint 1000 szakmai érdeklődő kereste fel, akik 114 kiállító ajánlataiból válogathattak. A rendezvényen Magyarország az egyetlen külföldi desztináció volt, amely igen felértékelte az MT Zrt. ausztriai képviseletének és társkiállítóinak helyzetét. A budapesti MICE-ajánlatok rendkívül népszerűek és keresettek voltak: a magyar résztvevők többtucat konkrét megkeresést és ajánlatot kaptak. Forrás: Turizmus Panoráma BulletinSvéd DM és online kampány konferenciacsoportoknak: Ismerd meg az új Budapestet!
2009. április 22.
Az MT Zrt skandináv képviselete és a www.flygstolen.se svéd internetes utazásszervező vállalat közös kampányt indított. A portál konferencia- és incentive csoportoknak ajánlja Budapestet, újszerűsége, fiatalossága, kulturális és szórakoztató kínálata miatt. A kampányban az MT Zrt. új arculati elemei jelennek meg és természetesen külön hangsúlyt kap a kimagaslóan jó ár-érték arány. Az elektronikus hírlevél harmadik ajánlata Budapest; rákattintva Budapest külön ajánlati oldala jön fel, “Fedezd fel az új Budapestet!” címmel:http://www.flygstolen.se/gruppresa/budapest Az ajánlatok mellett az MT Zrt svéd nyelvű honlapjának linkjét is megtalálhatják az érdeklődők. Forrás: A Magyar Turizmus Zrt. hírei
Élmények Domonyvölgyben
2009. április 21.
Csaknem 300 fős partnerpartin mutatta be új kínálatát a domonyvölgyi Lázár Lovaspark a hétvégén. A középkori díszletbe öltözött "Lázáriában" korhű öltözékű személyzet, valamint számos történelmi attrakció szórakoztatta a megjelenteket, a patkolókovácstól a lovagi bajvíváson át a csúzlizdáig, széles választékot nyújtó vendéglátással kiegészítve. Mint ahogy Darázs György, a park igazgatója elmondta, tavaly 90 ezer látogatóval rekordévet zárt a létesítmény, ahol rendeztek többek közt 6500 fős családi napot is. Nemrég nyílt meg új csárdájuk és hamarosan avatják a borospincét is, weboldaluk immár oroszul is olvasható. A minőségi fejlesztések sorából azonban nem maradhat ki a programkínálat bővülése sem, szeretnének igazi, élményt nyújtó rendezvényeket szervezni, amire jó példa volt a több alvállalkozó összefogásával létrejövő pénteki partnertalálkozó is. Forrás: Turizmus Panoráma BulletinElindult az Ungarn-TV
2009. április 21.
Az ITB-vel egy időben, március elején elindult a http://www.ungarn-tv.com/ online platform. A honlap üzemeltetője a Flying Media, mely a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen folyamatosan aktuális riportokkal, érdekes interjúkkal és számos más információval igyekszik a látogatók figyelmét felkelteni hazánk iránt. További információért katt ide!A Wing komoly terveket fontolgat a szállodapiacon
2009. április 17.
A korábban ingatlanfejlesztőként sikeres Wing Zrt már a nemzetközi üzemeltetőkkel tárgyal négy új szállodájáról, három brandet a nyár elején, egyet pedig ősszel választanak ki. A Moszkva téri volt Postapalota helyén erős négycsillagos, 250-270 szobás, szabadidős és üzleti turistákra egyaránt építő, komoly konferenciakapacitást nyújtó hotelt terveznek. Az Andrássy út 66. szám alatt egyedi ötcsillagos butikszállót képzelnek el, egy régi épület felújításával, míg Székesfehérváron, a csónakázó-tó partján középkategóriás, 120 szobás, konferenciákra és céges rendezvényekre építő szállodát fejlesztenek.Megnyílt a visegrádi Royal Club Hotel
2009. április 17.
Azon kevés szállodák egyike vagyunk, amely a tervezett időben, minőségben és költségen nyitott – mondta a visegrádi Royal Club Hotel csütörtöki ünnepélyes megnyitóján Friedrich György tulajdonos-ügyvezető.A 49 klimatizált szobával, illetve apartmannal rendelkező szállodában étterem, drinkbár, wellness bár várja a vendégeket, az 50 fős különterem pedig családi és céges események rendezésére egyaránt alkalmas. A szobák mindegyikében található LCD televízió, telefon, hűtőszekrény, széf, wifi, az apartmanoknál ezeket konyha egészíti ki.
A megnyitón részt vett Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár is, aki - üdvözölve a szálloda magas színvonalát – kiemelte, hogy az utóbbi években megnőtt az igény a felsőbb kategóriák iránt. Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
További info itt!
Fejlesztések a Budapest Highland Golf Clubban
2009. április 14.
Idén is további fejlesztéseket terveznek a 36 hektáros Budapest Highland Golf Club & Academy komplexumban.Egyebek mellett a közeljövőben kemény burkolattal látják el az alsó parkolót és a 7-es bekötő utat is. Ezen felül új, 120 fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszínnel is bővül a klub kínálata, így rendezvények nem fogják zavarni a golfozók játékát.Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
ICON a Hiltonban
2009. április 10.
Új éttermet nyit április 21-én a Hilton Budapest szálloda. A korábban Dominikánus névre hallgatott étteremben csupán egy tényező maradt örök és elnyűhetetlen: a páratlan budapesti panoráma. Az ICON Étterembe érkező vendégek 16 panoráma-ablakon keresztül gyönyörködhetnek a Halászbástya, a Parlament és a Duna látványában. A közel 500 négyzetméteres étterem mobil válaszfalaival jól variálható és akár 250 fős rendezvényt is kiszolgál. Félköríves, áttetsző üvegfallal leválasztható része ideális helyszíne a meghittebb, 30-35 fős eseményeknek.Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
Jövő nyáron nyit a Continental Hotel Zara
2009. április 08.
A tervek szerint 2010 júniusában már vendégeket fogad a Dohány utcai volt Continental Hotel helyén 12 milliárd forintból épülő Continental Hotel Zara, amelynek tegnap Gyenesei István önkormányzati miniszter és a beruházó ZeinaHotel Kft. nevében Mazen Al Ramahi ünnepélyesen elhelyezték az alapkövét.Gyenesei István beszédében kiemelte: manapság csak úgy érdemes beruházni, ha a fejlesztő valami egyedit, a versenytársaktól eltérőt hoz létre. Erre jó példa a Continental Hotel Zara.
A mostani beruházással legalább részleges rekonstrukciója megvalósul a Hungária fürdőnek, amely a maga korában a főváros harmadik leglátogatottabb fürdője volt. A fürdő még egyetlen álló, utcai szárnya lesz a hotel főbejárata, a felújításra kerülő kupola alatt alakítják ki a recepciót és a lobbyt.
A négycsillagos superior besorolású, 280 szobás Continental Hotel Zara a budapesti társasági és kulturális élet központja óhajt lenni – hangsúlyozta Mazen Al Ramahi. Ehhez olyan különleges helyszíneket kínál majd, mint a helyreállított szecessziós főbejárat felett elhelyezkedő Galéria Kávéház & Bár vagy a 150 férőhelyes tetőkert. A konferenciák és más rendezvények szolgálatába 230 férőhelyes, galériás plenáris termet, több egybe nyitható különtermet, valamint a Business & Corporate Club helyiségeit állítják. A ház különlegessége lesz a tetőn helyet kapó, 250 négyzetméteres, kétszintes wellness- és fitnesz-részlege, elhúzható üvegfalakkal, melyet a tetőkert vesz körbe. Az étteremhez és a reggeliző teremhez közös, belső udvarra néző terasz kapcsolódik. A szálloda alatt 110 gépkocsi elhelyezésére alkalmas mélygarázs is épül. További info itt!
Év végéig átadják a négycsillagos ETO Park Hotelt
2009. április 07.
A QUAESTOR Csoporthoz tartozó QUAESTOR Invest beruházásában zajló ETO Park projekt részeként a napokban elkezdődött a Győri ETO FC újjáépülő stadionja mellett az ETO Park Hotel építése is. A 6 szintes, 4 csillagos üzleti- és konferenciahotelben sportrehabilitációs és egészségközpontot is kialakítanak. A szálloda vendégeit 98 szoba és 5 apartman várja majd.A hotelben több termes konferenciaközpontot létesítenek, amely akár ezer fős rendezvények lebonyolításra is lehetőséget teremt. Alapterülete változtatható, egyes terek az igényeknek megfelelően összenyithatók lesznek. Legnagyobb rendezvényterme 400 fő befogadására lesz alkalmas.A szálloda és rehabilitációs központ megvalósításához sikeresen pályázott, és az 1,36 milliárd forintos fejlesztéshez 250 millió forint uniós támogatást nyert a beruházó. A nyár végére szerkezetkész állapotban lesz az épület, az átadást decemberre tervezik. Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin
Új rendezvényhelyszín: „Art-tér”
2009. április 06.
Az Alfa Art Hotel***superior szálloda új szolgáltatással várja partnereit a Duna-parton, a szálloda szomszédságában. A város zajától mentes, zöldövezeti környezetben 27.000 négyzetméteres rekreációs terület áll rendelkezésükre, mely alkalmas családi napok, koncertek, táborok, csapatépítő tréningek, sportrendezvények stb. lebonyolítására. Az 5000-6000 főt is fogadni tudó helyszínhez csónakház, öltözők és vizesblokk, sportlétesítmények, kempingezési lehetőség is kapcsolódnak.
„Tüskés” tétlenkedés
2009. április 04.
Elképzelhető, hogy nem kongresszusi központként hasznosítják a lágymányosi Infoparkban fekvő, 1998 óta félkészen álló Tüskecsarnokot. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a sikertelen pályáztatás után külső céget kért fel arra, vizsgálja meg, mely funkció lenne a legideálisabb. A Vagyongazdálkodási Tanács a napokban kapta meg az erről szóló dokumentumokat, ám a döntéshez még idő kell - válaszolt Száraz Gábor, az MNV Zrt. szóvivője. Mint ismeretes, a „Tüske” hasznosítására kiírt legutóbbi pályázatot októberben nyilvánította érvénytelennek az MNV. Az egyetlen pályázó, az Atlantis Congress & Events Hall Kft. ugyan vállalta, hogy 2010-re befejezi az épületet, konferenciahotelt épít, így összesen 15 milliárd forintos beruházást hajt végre. A szomszédos egyetemek - a BME és az ELTE - 2007-ben mondtak le az állam javára a Tüskecsarnok vagyonkezelői jogáról, ezért cserébe 700-700 millió forintot igényeltek. A pályázat után ezt az összeget az Atlantis Kft.-n szerették volna behajtani, de a cég jelezte, ezt nem tudja vállalni. A hazai turisztikai szakma több éve vár egy nagy - négy-ötezer fős - befogadóképességű konferenciateremre, amelynek építése így ismét meghiúsult. Forrás: VilággazdaságDán szakemberek ismerkedtek Budapest hivatásturisztikai kínálatával
2009. április 01.
Március 25-27. között hét dán hivatásturizmusra specializálódott utazásszervező cég képviselője látogatott Budapestre a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében, hogy megismerkedjen a főváros hivatásturisztikai kínálatával. A háromnapos tanulmányút keretében a csoport megtekintette a Magyar Tudományos Akadémiát, az Operát, a Gödöllői Királyi Kastélyt, ellátogattak a Hungaroringre és az Adventure Parkba, ahol próbára tehették ügyességüket, valamint lovasbemutatón vettek részt, és megkóstolhatták a magyar gasztronómia különlegességeit is. A tanulmányút a Malév Zrt., a Ramada Resort Budapest és az STH Special Tours együttműködésével jött létre.Április


